November 13-án Münchenben elhunyt Ekecs Géza (1927–2017) , a Szabad Európa Rádió emblematikus szerkesztője, műsorvezetője. A szomorú hírt lánya, Ekecs Zsuzsanna közölte. A Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsora, az 1959 májusában induló Teenager party volt, melyet Cseke László szerkesztett. A műsorban hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest. November 17-én, reggel 9 órától a Bétóshowban Komjáthy Györggyel és B.Tóth Lászlóval emlékezünk meg a legendás rádiósról.
Cseke László,azaz Ekecs Géza László (Budapest, 1927. március 24.) élete és munkássága összeforrt „a Rádióval”. Mondhatni: életműve azonos a Szabad Európa Rádió történetével. A kezdetektől a megszűnésig.
Magyarországon Gézát a hangja után mindenki így hívja, hiszen ő a „Cseke László”.
Géza, azaz Ekecs Géza László, akinek élete és munkássága összeforrt „a Rádióval”.
Magyarországon Gézát a hangja után mindenki így hívja, hiszen ő a „Cseke László”.
Géza, azaz Ekecs Géza László, akinek élete és munkássága összeforrt „a Rádióval”.
Az 1959. májusban indult műsorára azonnali visszajelzés nem volt. kb. egy év múlva jött a hír, hogy Magyarországon nagy siker Ekecs műsora. „A Rádió” müncheni központjában is mindenki Gézáról kezdett beszélni.
A Teenager Party sikere alapozta meg Géza különleges szerepét „a Rádió” további életében. Rendkívül fogékony volt az újra, a modernre, a technikára, a rádiózásra. Rövid időn belül a lemezlovasból a magyar osztály kulcsfigurája lett. A rádiózáshoz senki sem értett annyira, mint „az Ekecs”. A műsorok kialakítása, „hallgathatósága” érdekében mindig és mindenki kikérte a véleményét, ha másért nem, egy szignál erejéig. (forrás: potarisznya.hu )
Az élő felvétel, B. Tóth László, és Komjáthy György közreműködésével, a Poptarisznya Rádió stúdiójában készült 2017-ben.
A bővített kiadás végleges anyaga, az Audio Design Stúdióban készült 2017-ben.
A stúdió munkákban résztvevő személyek:
-----------------------------------------------
B.Tóth László,
Komjáthy György,
Komjáthy Zoltán,
Hajcser Attila,
Berkes László, ( Audio Design Studio)
A hangfelvétel 2:16 perc, és .mp3 320 kbyt formátumú!!!