DownloadDATA
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 01 - Vibrafonkeringo
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 02 - Orfeo Negro
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 03 - Ne Felj
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 04 - The Man I love
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 05 - Hullo Levelek
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 06 - C'est si Bon
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 07 - Miert ellenkezel
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 08 - Buvolet
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 09 - I Love Paris
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 10 - Stardust
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 11 - Bicska Maxi
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 12 - Laura
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 13 - Siboney
Beamter Jeno - Martiny Lajos - 14 - Kesore jar
MARTINY LAJOS ÉS A MAGYAR SWING
Közel másfél évtizede, hogy nincs köztünk Martiny Lajos, a magyar szórakoztatózene egyik legnagyobb alakja. Tisztesnek mondható kort, 73 évet élt meg, ebből majd ötvenhét évet választott hivatásként örök szerelmének, a zenének szentelt aktív muzsikusként, alkotóművészként. Igazi all around muzsikus volt: zongorista, zeneszerző, hangszerelő, karmester. Ezen kívül a tánczenétől a jazzig, sőt azon túl a szimfonikus zenéig minden szórakoztatózenei stílusban otthonosan mozgott. Hiába tekintélyes azonban az életműve, ha az a mai kor embere számára ismeretlen, vagy csak nehezen hozzáférhető; ha felvételeit, műveit a hazai rádióállomások alig-alig játsszák. Jellemző módon Martiny egyik legjobb korszakából, az 1939-43 között készült Radiola-felvételeiből a német Black Jack kiadó 1986 végén, – a halála után – jelentetett meg egy nagylemezt. A másik nagyszerű korszakból, az 1949-1962 között működött Martiny-kvintett játékáról pedig semmilyen összefoglaló kiadvány nem jelent meg.
Az elmúlt tíz évben csupán öt (!) Martiny-felvételt adtak ki újra. A Liza és az Avalon a Pannonton magyar jazztörténeti nagylemezén (Hungarian Jazz 1912-1948) 1989-ben, a Solitude, a Tain't What You Do és a Lover Come Back To Me a Pannon Jazz CD-jén (Hungarian Swing 1929-1945) 1996-ban látott napvilágot. A következőkben olvasható anyag alapján mindez fájdalmasan kevésnek minősíthető.
Martiny Lajosról írott pályamunkámhoz Simon Géza Gábor bocsátott rendelkezésemre interjúvázlatokat, feljegyzéseket, hangzóanyagokat. Ugyanezen az úton kerültek hozzám Bakos Anikó és Bürger Miklós kézírásos műelemzései, amelyeket felhasználtam.Ugyancsak felhasználtam két rádió- és egy televízió interjút, amelyek szinte a portréműsorok mélységével foglalkoztak Martiny Lajossal. A két rádióműsor: Kotta nélkül, 1978. január 6., beszélgetőtárs Tamássy Zdenkó; Találkozás a stúdióban, 1982. július 13., házigazda Boros Attila. A Magyar Televízió 1983. június 30-án vetített Jazz című műsorában Martiny kissé a háttérben maradt a két másik vendég, Beamter "Bubi" Jenő és Radnóti Tamás mellett.Mivel belátható időn belül nem látok esélyt arra, hogy Martiny Lajos zenéje önálló hanghordozó formájában megjelenjék, inkább az elbeszélő, bemutató részek kidolgozására fektettem hangsúlyt szerény pályamunkámban.
Martiny Lajos pályájának indulása
Történetünk a Belső-Ferencváros egy ötemeletes, két udvaros, liftes bérházában, a Ráday utca 34-ben indul, ahol Martiny Lajos malomipari levelező, és háztartásbeli felesége a legfelső emeleten egy kisebb lakást bérelt. Martiny úr nyolc nyelven beszélt, levelezett és természetesen olvasott. Hamarosan irodavezető lett az egyik legnagyobb malomban. Szabad idejében fuvolázott, felesége pedig a kor divatos hangszerén, cimbalmon kísérte. A házaspár egy háztartási alkalmazottat is tartott, akire akkor hárult sok feladat, amikor a lakásban orvosi segédlettel megszületett az első gyermek, akit apjához hasonlóan Lajos névre kereszteltek. A naptár 1912. június 11-ét mutatott.
Az I. világháború kitörése után a családfő Pozsonyban szolgált tisztként. Magával vitte családját is a Mihály-torony közelében lévő lakásba. Körülbelül egy évet töltöttek ott, a családlánnyal együtt. A kis Lajos Pozsonyban kezdte meg iskoláit, és az első tanévet ott végezte el. 1918-ban a család visszaköltözött a Ráday utcába, de egy nagyobb lakásba. Két szoba, - az egyik ebédlőként szolgált, - egy kisebb szoba és konyha jelentették a komfortot. Az ifjabb Martiny Lajos a Bakáts téri iskolába járt. Közben nap mint nap hallhatta szülei zenélését. A manapság különlegesnek tűnő, már-már egzotikus fuvola-cimbalom duó sok magyaros darabot adott elő házi zenélésein. Martinyék alatt lakott Magyari Imre cigányprímás, a nagyhírű Boka Károly dédunokája, akinek hanglemezeit id. Magyari Imre néven publikálták. Napközben igen sokat gyakorolt és nagy hatást tett a felettük lakó kisfiúra, aki elbűvölten hallgatta a hegedű hangját.
1921-ben Lajcsi, ahogy akkor és később is becézték, megkapta első hangszerét, egy hegedűt. A kilenc éves fiú nem keveredett túl közeli barátságba a hangszerrel – legalábbis akkor még nem. Toporzékolt és üvöltött, hogy neki nem az a hangszer kell. Zenei fantáziáját nagyon megkötötték a hegedű relatíve szűkebb lehetőségei, arról nem beszélve, hogy e lehetőségek kiaknázásához is még sok-sok év tanulásra, gyakorlásra lett volna szükség.Egy évvel később Lajcsi megkapta első pianínóját és megkezdte zongoraleckéit Paschka Aranka zongoratanárnőnél. A mindössze 22 esztendős, magas, nagyon csinos, szép hölgy óriási hatással volt Lajcsira. Mintegy hatvan évvel később Martiny Lajos még mindig hódolatteljes tisztelettel emlegette tanárnője nevét, meseszerűen szép zongorajátékát.
1924-ben született meg Martiny Magda, Lajcsi húga. Magda nem került közelebbi kapcsolatba a zenével, de felnőttként bátyja és barátai koncertjeinek, bemutatóinak elmaradhatatlan vendége lett. Az ifjabb Martiny a Reáltanoda utcai Eötvös Reáliskolába járt. Az iskola mindmáig egyike a legjelentősebb hazai középiskoláknak. Lajos 16 évesen délelőtt a reáliskolában tanult, délután a Zeneakadémiára járt, hetente három este pedig pénzt keresett a tánciskolában, ahol iskolatársai a tánclépéseket tanulták, az etikettet gyakorolták és udvaroltak. Ha még maradt ideje a kamasznak, akkor koncertekre járt. Elsősorban klasszikusokat hallgatott. Csajkovszkij volt a kedvence. Élőben látta/hallotta Bronislav Hubermant, Anton Rubinsteint, Emil Sauert, akik ezekben az években a budapesti hangversenyélet szenzációi voltak. De a hazai művészek koncertjeit is látogatta. Partitúrával a kezében hangról-hangra követte a művészek játékát. Elemezte a darabokat a koncerteken, és amikor az első gramofon a lakásukba került, akkor már hanglezekről is. Majd pedig jött a nagy szenzáció, a detektoros rádió, amely szinte a fülhallgatóhoz láncolta a jó zenére mindig kiéhezett, a zenével soha be nem telő Martiny Lajost.
A Zeneakadémián mind zongorán, mind elméletben Molnár Géza professzor volt a tanára. Napi 4-5 órát gyakorolt a zongorán. A házban, a környéken igen sok befutott zenész élt, és sok kezdő muzsikus nőtt fel. A már említett Magyari Imre cigányprímás hamarosan az első számú magyar cigányzenekar vezetője lett. Gramofonlemezeit tonnaszámra nyomták. Repertoárja a legjelentősebb szalondarabokat is magában foglalta, amint erről a korabeli lemezek meghallgatásakor magunk is meggyőződhetünk. Ugyancsak a házban lakott Szauer Zoltán hegedűművész és tanár. Ő néhány évvel később trombitásként, műsorvezetőként és nem utolsósorban hegedűsként szerepelt az Arizona mulatóban. Szauer volt a híres "neon-hegedűs", akinek hegedűjére Rozsnyai, a mulató tulajdonosa neonvilágítást szereltetett. A szomszéd házban, a Ráday utca 32-ben nőtt föl a három Pikler-fívér, akik közül Róbert és László jelentős zenei karriert futott be. Alig pár házzal odébb, szintén egy 34-es számú házban, az Üllői úton nőtt fel a Martinynál alig néhány hónappal idősebb Pál Sándor, aki mindennapos, szívesen látott vendég volt a Martiny-családnál. Pál Sándor később a Martiny-zenekar másodzongoristája, majd a Magyar Rádió jazz-zenekarának megszervezője lett.
Martiny elsősorban a klasszikusokat szerette, azok közül is a sok vonóst foglalkoztató darabokat. Emellett rendszeresen foglalkozott a napi slágerekkel, a könnyűzenének nevezett hatalmas terület meglehetősen széles spektrumával. Feltehetően már ezekben az években, 16-17 évesen ismerte és talán játszotta is pl. az Alexander's Ragtime Band-et, amelynek számtalan változata forgott a gramofonlemez-játszók korongján.
A szórakozóhelyeken már 1920-tól erőteljesen hódított a jazzband. Elődeik, a magyar ragtime-zongoristák – többek között Székely Aladár és Rozsnyai Sándor, aki később az Arizona mulató tulajdonosa lett – már korábban letették névjegyüket a magyar könnyűzene asztalára. Az ún. ragtime-kompozíciók közül ugyan nagyon sok közönséges napi sláger található, de Hetényi-Heidlberg Albert Lilly Rag-je, Székely Aladár Pension Rag-je és Skeeper Rag-je nemzetközi viszonylatban is állja az összehasonlítást. Ezek a darabok sok kottakiadást értek meg, és előkészítették a talajt a jazzband-ek részére. 1928-ra, amikor Martiny Lajos már rendszeresen nyilvánosan játszott, elismert és bevett - bár sokszor támadott - könnyűzenei forma lett a szórakozóhelyeken a jazzband. Amerikai kottákból, többnyire eredeti hangszerelésekből játszották el jól-rosszul a gramofonlemezekről és a rádióadókból szinte megállíthatatlanul hömpölygő jazzt. Természetesen elsősorban a jazz könnyebb, a nagyközönség számára érthető formájáról volt szó. Hozzá kell azonban tenni, hogy a műfaj szülőhazájában, az Egyesült Államokban sem volt még ekkor pódiumművészet a jazz. Szállodák előcsarnokában és éttermeiben, kávéházakban, tánctermekben és nem utolsósorban a nagy rádióállomások stúdióiban naponta szólt a jazz. Ismerték már Louis Armstrong, Duke Ellington, Fletcher Henderson és mások nevét. Ők zseniális, és egyúttal szerencsés zenészek voltak. Naponta játszott talpalávaló zenéjüket a megfelelő menedzselésnek köszönhetően mind többen ismerték meg a világon. Zenéjük, mint tánczene, használati zene volt. Eredetiben talán több szólóval és hosszabban játszották a darabokat. A nagyközönség általában három perc terjedelmű darabokat hallhatott a gramofonlemez átlagos lejátszási idejéből adódóan. Aki lemezre akart kerülni, annak ebben a lehetőségben kellett gondolkodnia. A közönség sűrített produktumokat kapott, és itt kaptak mind nagyobb lehetőséget a hangszerelők.
Beamter (Bubi) Jenő
(1912. augusztus 7. Budapest - 1984. január 11. Budapest), a mindenki által csak Bubiként emlegetett dobos és vibrafonos a magyar jazz swing és kezdeti modern jazz korszakának kiemelkedő képességű zenésze volt. Egyike az utolsó mohikánoknak, akik még a 80-as években is sikerrel játszották a swingesen gör-
dülő, dallamos jazzt, amellyel oly sok hívet szereztek e műfajnak Magyarországon. Az 1930-ban érettségizett Beamter Jenőt szülei hivatalnoknak szánták, de ő már hét esztendős korában, azaz 1919-ben (jazz)dobosnak készült:
„Akkoriban az apám volt a Póla kávéház tulajdonosa és én, ha tehettem, ott lógtam az üzletben és figyeltem a dobos játékát. Otthon is mindig utánoztam és két fapálcikával játozottam a falon, meg az asztalon. Érzékem volt hozzá. Egy nap vendégeink voltak a kávéházban. Apám produkálni akart, szólt, hogy ugorjak be a dobos helyére. Több se kellett nekem. Mintha csak erre vártam volna, leültem a dob mellé és mindenki ámulatára csodásan vertem a taktust.
Hogy tapsoltak, barátom! „Csodagyerek" – mondták a kávéházban. „Tényleg tehetséges” - jegyezte meg az apám vendége, egy bélyegkereskedő. - ,,Tanítani kellene.” (Örkény István: Bubi)
Dobtanár helyett hegedűtanárt fogadtak mellé. 1930-ban, az érettségi után Bubi hamar megunta az irodista és a kifutófiú szerepét. Raubál Vilmos a M. Kir. Operaház tagja tanította dobolni. Szenvedélye lett a dobolás, majd később a vibrafonozás is. Életteli vérpezsdítő játéka Benny Goodman, Artie Shaw, Paul Whiteman, Jimmy Luncford jazzmuzsikájában lelt külső támaszra, akik jazzlemezeit már a megjelenés napján megvette és rendkívül szorgalmasan hallgatta. Beamter 1935-ben került a Smiling Boys zenekarba és ezzel az együttessel készítette első jazzlemez felvételeit.
A későbbiekben Martiny Lajos különböző jazzformációi (1939-1959), a Horváth Jenő vezette Radiola jazzegyüttes (1940), Vécsey Ernő együttese (1940), a Herrer együttes (1943), a Durium zenekar (1946), a Tabányi és szólistái elnevezésű együttes (1947-1949), Gyulai-Gaál János kisegyüttese (1959), a Deák Big Band (1980) voltak pályafutásának azon állomásai, amelyeknek hangzó dokumentumai ezen a CD-a nem hallhatók. Beamter Bubi legendás jazzfelvételeiből Solymossy Lajos (Lulu) (1913. február 28. Szeged – 1980. München) és Szabó József (1925. május 19. Gyöngyös - 1965. január 6. Budapest) jazz-zongoristáit közreműködésével készült duófelvételek legjavát mutatjuk be. Ezek jelentős része jó 40 esztendeje nem volt kereskedelmi forgalomban kapható. A kiadvány igazi szenzációja a zárószám, a világhírű Szabó Gábor (1936. március 8. Budapest - 1982. február 26. Budapest) legelső jazzlemez felvétele 1956-ból, amelyen Szabó ritmusgitározik
Közel másfél évtizede, hogy nincs köztünk Martiny Lajos, a magyar szórakoztatózene egyik legnagyobb alakja. Tisztesnek mondható kort, 73 évet élt meg, ebből majd ötvenhét évet választott hivatásként örök szerelmének, a zenének szentelt aktív muzsikusként, alkotóművészként. Igazi all around muzsikus volt: zongorista, zeneszerző, hangszerelő, karmester. Ezen kívül a tánczenétől a jazzig, sőt azon túl a szimfonikus zenéig minden szórakoztatózenei stílusban otthonosan mozgott. Hiába tekintélyes azonban az életműve, ha az a mai kor embere számára ismeretlen, vagy csak nehezen hozzáférhető; ha felvételeit, műveit a hazai rádióállomások alig-alig játsszák. Jellemző módon Martiny egyik legjobb korszakából, az 1939-43 között készült Radiola-felvételeiből a német Black Jack kiadó 1986 végén, – a halála után – jelentetett meg egy nagylemezt. A másik nagyszerű korszakból, az 1949-1962 között működött Martiny-kvintett játékáról pedig semmilyen összefoglaló kiadvány nem jelent meg.
Az elmúlt tíz évben csupán öt (!) Martiny-felvételt adtak ki újra. A Liza és az Avalon a Pannonton magyar jazztörténeti nagylemezén (Hungarian Jazz 1912-1948) 1989-ben, a Solitude, a Tain't What You Do és a Lover Come Back To Me a Pannon Jazz CD-jén (Hungarian Swing 1929-1945) 1996-ban látott napvilágot. A következőkben olvasható anyag alapján mindez fájdalmasan kevésnek minősíthető.
Martiny Lajosról írott pályamunkámhoz Simon Géza Gábor bocsátott rendelkezésemre interjúvázlatokat, feljegyzéseket, hangzóanyagokat. Ugyanezen az úton kerültek hozzám Bakos Anikó és Bürger Miklós kézírásos műelemzései, amelyeket felhasználtam.Ugyancsak felhasználtam két rádió- és egy televízió interjút, amelyek szinte a portréműsorok mélységével foglalkoztak Martiny Lajossal. A két rádióműsor: Kotta nélkül, 1978. január 6., beszélgetőtárs Tamássy Zdenkó; Találkozás a stúdióban, 1982. július 13., házigazda Boros Attila. A Magyar Televízió 1983. június 30-án vetített Jazz című műsorában Martiny kissé a háttérben maradt a két másik vendég, Beamter "Bubi" Jenő és Radnóti Tamás mellett.Mivel belátható időn belül nem látok esélyt arra, hogy Martiny Lajos zenéje önálló hanghordozó formájában megjelenjék, inkább az elbeszélő, bemutató részek kidolgozására fektettem hangsúlyt szerény pályamunkámban.
Martiny Lajos pályájának indulása
Történetünk a Belső-Ferencváros egy ötemeletes, két udvaros, liftes bérházában, a Ráday utca 34-ben indul, ahol Martiny Lajos malomipari levelező, és háztartásbeli felesége a legfelső emeleten egy kisebb lakást bérelt. Martiny úr nyolc nyelven beszélt, levelezett és természetesen olvasott. Hamarosan irodavezető lett az egyik legnagyobb malomban. Szabad idejében fuvolázott, felesége pedig a kor divatos hangszerén, cimbalmon kísérte. A házaspár egy háztartási alkalmazottat is tartott, akire akkor hárult sok feladat, amikor a lakásban orvosi segédlettel megszületett az első gyermek, akit apjához hasonlóan Lajos névre kereszteltek. A naptár 1912. június 11-ét mutatott.
Az I. világháború kitörése után a családfő Pozsonyban szolgált tisztként. Magával vitte családját is a Mihály-torony közelében lévő lakásba. Körülbelül egy évet töltöttek ott, a családlánnyal együtt. A kis Lajos Pozsonyban kezdte meg iskoláit, és az első tanévet ott végezte el. 1918-ban a család visszaköltözött a Ráday utcába, de egy nagyobb lakásba. Két szoba, - az egyik ebédlőként szolgált, - egy kisebb szoba és konyha jelentették a komfortot. Az ifjabb Martiny Lajos a Bakáts téri iskolába járt. Közben nap mint nap hallhatta szülei zenélését. A manapság különlegesnek tűnő, már-már egzotikus fuvola-cimbalom duó sok magyaros darabot adott elő házi zenélésein. Martinyék alatt lakott Magyari Imre cigányprímás, a nagyhírű Boka Károly dédunokája, akinek hanglemezeit id. Magyari Imre néven publikálták. Napközben igen sokat gyakorolt és nagy hatást tett a felettük lakó kisfiúra, aki elbűvölten hallgatta a hegedű hangját.
1921-ben Lajcsi, ahogy akkor és később is becézték, megkapta első hangszerét, egy hegedűt. A kilenc éves fiú nem keveredett túl közeli barátságba a hangszerrel – legalábbis akkor még nem. Toporzékolt és üvöltött, hogy neki nem az a hangszer kell. Zenei fantáziáját nagyon megkötötték a hegedű relatíve szűkebb lehetőségei, arról nem beszélve, hogy e lehetőségek kiaknázásához is még sok-sok év tanulásra, gyakorlásra lett volna szükség.Egy évvel később Lajcsi megkapta első pianínóját és megkezdte zongoraleckéit Paschka Aranka zongoratanárnőnél. A mindössze 22 esztendős, magas, nagyon csinos, szép hölgy óriási hatással volt Lajcsira. Mintegy hatvan évvel később Martiny Lajos még mindig hódolatteljes tisztelettel emlegette tanárnője nevét, meseszerűen szép zongorajátékát.
1924-ben született meg Martiny Magda, Lajcsi húga. Magda nem került közelebbi kapcsolatba a zenével, de felnőttként bátyja és barátai koncertjeinek, bemutatóinak elmaradhatatlan vendége lett. Az ifjabb Martiny a Reáltanoda utcai Eötvös Reáliskolába járt. Az iskola mindmáig egyike a legjelentősebb hazai középiskoláknak. Lajos 16 évesen délelőtt a reáliskolában tanult, délután a Zeneakadémiára járt, hetente három este pedig pénzt keresett a tánciskolában, ahol iskolatársai a tánclépéseket tanulták, az etikettet gyakorolták és udvaroltak. Ha még maradt ideje a kamasznak, akkor koncertekre járt. Elsősorban klasszikusokat hallgatott. Csajkovszkij volt a kedvence. Élőben látta/hallotta Bronislav Hubermant, Anton Rubinsteint, Emil Sauert, akik ezekben az években a budapesti hangversenyélet szenzációi voltak. De a hazai művészek koncertjeit is látogatta. Partitúrával a kezében hangról-hangra követte a művészek játékát. Elemezte a darabokat a koncerteken, és amikor az első gramofon a lakásukba került, akkor már hanglezekről is. Majd pedig jött a nagy szenzáció, a detektoros rádió, amely szinte a fülhallgatóhoz láncolta a jó zenére mindig kiéhezett, a zenével soha be nem telő Martiny Lajost.
A Zeneakadémián mind zongorán, mind elméletben Molnár Géza professzor volt a tanára. Napi 4-5 órát gyakorolt a zongorán. A házban, a környéken igen sok befutott zenész élt, és sok kezdő muzsikus nőtt fel. A már említett Magyari Imre cigányprímás hamarosan az első számú magyar cigányzenekar vezetője lett. Gramofonlemezeit tonnaszámra nyomták. Repertoárja a legjelentősebb szalondarabokat is magában foglalta, amint erről a korabeli lemezek meghallgatásakor magunk is meggyőződhetünk. Ugyancsak a házban lakott Szauer Zoltán hegedűművész és tanár. Ő néhány évvel később trombitásként, műsorvezetőként és nem utolsósorban hegedűsként szerepelt az Arizona mulatóban. Szauer volt a híres "neon-hegedűs", akinek hegedűjére Rozsnyai, a mulató tulajdonosa neonvilágítást szereltetett. A szomszéd házban, a Ráday utca 32-ben nőtt föl a három Pikler-fívér, akik közül Róbert és László jelentős zenei karriert futott be. Alig pár házzal odébb, szintén egy 34-es számú házban, az Üllői úton nőtt fel a Martinynál alig néhány hónappal idősebb Pál Sándor, aki mindennapos, szívesen látott vendég volt a Martiny-családnál. Pál Sándor később a Martiny-zenekar másodzongoristája, majd a Magyar Rádió jazz-zenekarának megszervezője lett.
Martiny elsősorban a klasszikusokat szerette, azok közül is a sok vonóst foglalkoztató darabokat. Emellett rendszeresen foglalkozott a napi slágerekkel, a könnyűzenének nevezett hatalmas terület meglehetősen széles spektrumával. Feltehetően már ezekben az években, 16-17 évesen ismerte és talán játszotta is pl. az Alexander's Ragtime Band-et, amelynek számtalan változata forgott a gramofonlemez-játszók korongján.
A szórakozóhelyeken már 1920-tól erőteljesen hódított a jazzband. Elődeik, a magyar ragtime-zongoristák – többek között Székely Aladár és Rozsnyai Sándor, aki később az Arizona mulató tulajdonosa lett – már korábban letették névjegyüket a magyar könnyűzene asztalára. Az ún. ragtime-kompozíciók közül ugyan nagyon sok közönséges napi sláger található, de Hetényi-Heidlberg Albert Lilly Rag-je, Székely Aladár Pension Rag-je és Skeeper Rag-je nemzetközi viszonylatban is állja az összehasonlítást. Ezek a darabok sok kottakiadást értek meg, és előkészítették a talajt a jazzband-ek részére. 1928-ra, amikor Martiny Lajos már rendszeresen nyilvánosan játszott, elismert és bevett - bár sokszor támadott - könnyűzenei forma lett a szórakozóhelyeken a jazzband. Amerikai kottákból, többnyire eredeti hangszerelésekből játszották el jól-rosszul a gramofonlemezekről és a rádióadókból szinte megállíthatatlanul hömpölygő jazzt. Természetesen elsősorban a jazz könnyebb, a nagyközönség számára érthető formájáról volt szó. Hozzá kell azonban tenni, hogy a műfaj szülőhazájában, az Egyesült Államokban sem volt még ekkor pódiumművészet a jazz. Szállodák előcsarnokában és éttermeiben, kávéházakban, tánctermekben és nem utolsósorban a nagy rádióállomások stúdióiban naponta szólt a jazz. Ismerték már Louis Armstrong, Duke Ellington, Fletcher Henderson és mások nevét. Ők zseniális, és egyúttal szerencsés zenészek voltak. Naponta játszott talpalávaló zenéjüket a megfelelő menedzselésnek köszönhetően mind többen ismerték meg a világon. Zenéjük, mint tánczene, használati zene volt. Eredetiben talán több szólóval és hosszabban játszották a darabokat. A nagyközönség általában három perc terjedelmű darabokat hallhatott a gramofonlemez átlagos lejátszási idejéből adódóan. Aki lemezre akart kerülni, annak ebben a lehetőségben kellett gondolkodnia. A közönség sűrített produktumokat kapott, és itt kaptak mind nagyobb lehetőséget a hangszerelők.
Beamter (Bubi) Jenő
(1912. augusztus 7. Budapest - 1984. január 11. Budapest), a mindenki által csak Bubiként emlegetett dobos és vibrafonos a magyar jazz swing és kezdeti modern jazz korszakának kiemelkedő képességű zenésze volt. Egyike az utolsó mohikánoknak, akik még a 80-as években is sikerrel játszották a swingesen gör-
dülő, dallamos jazzt, amellyel oly sok hívet szereztek e műfajnak Magyarországon. Az 1930-ban érettségizett Beamter Jenőt szülei hivatalnoknak szánták, de ő már hét esztendős korában, azaz 1919-ben (jazz)dobosnak készült:
„Akkoriban az apám volt a Póla kávéház tulajdonosa és én, ha tehettem, ott lógtam az üzletben és figyeltem a dobos játékát. Otthon is mindig utánoztam és két fapálcikával játozottam a falon, meg az asztalon. Érzékem volt hozzá. Egy nap vendégeink voltak a kávéházban. Apám produkálni akart, szólt, hogy ugorjak be a dobos helyére. Több se kellett nekem. Mintha csak erre vártam volna, leültem a dob mellé és mindenki ámulatára csodásan vertem a taktust.
Hogy tapsoltak, barátom! „Csodagyerek" – mondták a kávéházban. „Tényleg tehetséges” - jegyezte meg az apám vendége, egy bélyegkereskedő. - ,,Tanítani kellene.” (Örkény István: Bubi)
Dobtanár helyett hegedűtanárt fogadtak mellé. 1930-ban, az érettségi után Bubi hamar megunta az irodista és a kifutófiú szerepét. Raubál Vilmos a M. Kir. Operaház tagja tanította dobolni. Szenvedélye lett a dobolás, majd később a vibrafonozás is. Életteli vérpezsdítő játéka Benny Goodman, Artie Shaw, Paul Whiteman, Jimmy Luncford jazzmuzsikájában lelt külső támaszra, akik jazzlemezeit már a megjelenés napján megvette és rendkívül szorgalmasan hallgatta. Beamter 1935-ben került a Smiling Boys zenekarba és ezzel az együttessel készítette első jazzlemez felvételeit.
A későbbiekben Martiny Lajos különböző jazzformációi (1939-1959), a Horváth Jenő vezette Radiola jazzegyüttes (1940), Vécsey Ernő együttese (1940), a Herrer együttes (1943), a Durium zenekar (1946), a Tabányi és szólistái elnevezésű együttes (1947-1949), Gyulai-Gaál János kisegyüttese (1959), a Deák Big Band (1980) voltak pályafutásának azon állomásai, amelyeknek hangzó dokumentumai ezen a CD-a nem hallhatók. Beamter Bubi legendás jazzfelvételeiből Solymossy Lajos (Lulu) (1913. február 28. Szeged – 1980. München) és Szabó József (1925. május 19. Gyöngyös - 1965. január 6. Budapest) jazz-zongoristáit közreműködésével készült duófelvételek legjavát mutatjuk be. Ezek jelentős része jó 40 esztendeje nem volt kereskedelmi forgalomban kapható. A kiadvány igazi szenzációja a zárószám, a világhírű Szabó Gábor (1936. március 8. Budapest - 1982. február 26. Budapest) legelső jazzlemez felvétele 1956-ból, amelyen Szabó ritmusgitározik
Köszönöm, Laci.
VálaszTörlésIstván