Ez az album Bobby Hackett lemezei közül egy fantasztikusan jól sikerült album. A lemezt monóben és sztereóban is megjelentetté annak idején, mivel ez a fajta lemezkiadás abban az időben elég divatos volt.
A lemezen játszó muzsikusok kivétel nélkül világhírű profi zenészek voltak. Az album eredeti LP átírását nem én készítettem, viszont a teljes restaurálás és újra maszterelést saját munkaként jeleníthetek meg.
----------
----------
- 1915. január 31-én született a Rhode Island-i Providence-ban, Egyesült Államok, 1976. június 7-én hunyt el. Az iskolában számos hangszer kezelését tanulta meg, beleértve a kornettot és a gitárt, amikor tinédzseréveiben már profi zenész lett. Az első néhány évben hegedült és gitározott, ám 1934-től a kornettre koncentrált.
1936-ban rövid ideig saját bandáját vezette, majd New Yorkba költözött, ahol Meyer Davis és a Lanin testvérek társasági tánczenekarában játszott. 1937-ben az inkább jazzorientált, éppen népszerű Joe Marsala, majd Red McKenzie big bandjében dolgozott. 1938ban Benny Goodman emlékezetes Carnegie Hall-beli koncertjének egyik vendégzenésze volt. Ebben az időben Hackett a Nick's-ben, New York egyik előkelő night clubjában saját zenekarát vezette.

A harmincas évek végén New Yorkban rádióstúdiókban, Hollywoodban hangosfilmeken dolgozott, lemezfelvételeket készített, saját bandáit, kicsit és nagyot, vezette, 1941 nyarán csatlakozott Glenn Millerhez, jobbára gitározott (ugyanakkor az ő kornettozásával készült a "String Of Pearls" című slágerszám felvétele), dolgozott egy ideig a Marsala banddel, a Casa Loma Orchestrával és az NBC rádiótársaság zenekarának stábjában. Számos jazzlemezen, koncerteken szerepelt, többek között a New York-i Town Hall koncertjén, amely naggyá tette a Louis Armstrong All Starst. A negyvenes évek végén és az ötvenes években végig a keleti parton és Kanadában dolgozott, és folytatta a lemezfelvételeket.
Sok lemezfelvétele klasszikussá lett, főként az 1955-ös, Jack Teagardennel készült darabok és a Jackie Gleason komikussal készült háttérzenék. 1956-57-ben a New York-i Henry Hudson Hotelben egy olyan zenekart vezetett, amelyben más-más időpontban olyan zenészek játszottak, mint Tommy Gwaltney és Bob Wilber. A hatvanas évek elején Hackett ismét Goodmanhez csatlakozott, Ray McKinley-vel játszott és Tony Benett színpadi és lemezfelvételeinek kísérőjátékosa lett. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején az Egyesült Államokban és Európában turnézott, klubokban, fesztiválokon lépett fel, gyakran Vic Dickensonnal együtt. A legpompásabb kornettosok egyike volt, csodás obligátójátéka olyan különböző énekesek mögött hallható, mint Tony Bennett, Louis Armstrong, Lee Wiley és Teresa Brewer. A Gleasonnal készített háttérzene-lemezei szintén csodálatos kvalitását dicsérik. Egyaránt otthon volt a dixielandben és a mainstream együttesekben, straight jazz játéka tüzes, invenciózus, elegáns. Jóllehet ez kornettjátékán nem volt hallha-tó, beteg volt, keményen ivott, sorscsapások sújtották, 1976 júniusában hunyt el.
Albumok: Bobby Hackett With Strings 1(195354), In A Mellow Mood (kb. 1954), Jack Teagardennel: Coast Concert (1955), Live From The Voyager Room Vol. 1 (1956-57), Bobby Hackett At The Voyager Room, Henry Hudson Hotel (1957), Bobby Hackett And His Orchestra 1(1957), Teagardennel: Jazz Ultimate (1957), Gotham Jazz Scene (1957), Don't Take Your Love From Me (kb.1957), Bobby Hackett Quartet I (1957), Live From The Voyager Room Vol. 2 (1958), Booby Hackett And His Jazz Band (1957), Thanks, Bobby (1958), Blues With A Kick (kb. 1959), Bobby Hackett Quartet II (1959), Hawaii Swings (kb. 1959-60), Bobby Hackett Quartet III (1960), Music For Lovers Only (kb. 1960), Bobby Hackett With Johnny Seng And Glenn Osser At The Wurlitzer Pipe Organ (1960), Bobby Hackett Quartet! (1960), Bobby Hackett With Strings 11 (1960-61), Bobby Hackett With Strings III (196061), Bobby Hackett Quintet (1961), Bobby Hackett Sextet (1962), Bobby Hackett And His Orchestra II (1963), Bobby Hackett With Strings IV (1963), Bobby Hackett And His Orchestra 111(1963), Bobby Hackett And His Orchestra IV (1964), Bobby Hackett With Strings V (1965), Bobby Hackett With Strings VI (1965), Bobby Hackett With Strings VII (1966), Bobby Hackett With Jim Cullum's Happy Jazz Band (1966), Bobby Hackett And His Orchestra V (1967), That Midnight Touch (1967), A Time For Love (1967), Bobby Hackett And Billy Butterfield (1968), Vic Dickensonnal: This Is My Bag (1968), Bobby Hackett, Vic Dickenson, Maxine Sullivan At The Fourth Manassas Jazz Festival (1969), Bobby Hackett's Sextet (1970), Live At The Roosevelt Grill Vols 1-4 (1970), Rare Italian Dates/Live At Louisiana Dates (1971), Teresa Brewerrel: What A Wonderful World (1973), Bobby Hackett-Vic Dickenson Septet (1973), Bobby Hackett ... Live With Ted Easton's Jazzband (1973), Strike Up The Band (1974), Butterfly Airs Vols 1 &2 (kb. 1975), Tin Roof Blues (kb. 1976). Antológiák: At Nick's (1944), That Da Da Strain (1988, felvétel: harmincas évek vége).
Forrás: Jazz-zenészek LexikonaSok lemezfelvétele klasszikussá lett, főként az 1955-ös, Jack Teagardennel készült darabok és a Jackie Gleason komikussal készült háttérzenék. 1956-57-ben a New York-i Henry Hudson Hotelben egy olyan zenekart vezetett, amelyben más-más időpontban olyan zenészek játszottak, mint Tommy Gwaltney és Bob Wilber. A hatvanas évek elején Hackett ismét Goodmanhez csatlakozott, Ray McKinley-vel játszott és Tony Benett színpadi és lemezfelvételeinek kísérőjátékosa lett. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején az Egyesült Államokban és Európában turnézott, klubokban, fesztiválokon lépett fel, gyakran Vic Dickensonnal együtt. A legpompásabb kornettosok egyike volt, csodás obligátójátéka olyan különböző énekesek mögött hallható, mint Tony Bennett, Louis Armstrong, Lee Wiley és Teresa Brewer. A Gleasonnal készített háttérzene-lemezei szintén csodálatos kvalitását dicsérik. Egyaránt otthon volt a dixielandben és a mainstream együttesekben, straight jazz játéka tüzes, invenciózus, elegáns. Jóllehet ez kornettjátékán nem volt hallha-tó, beteg volt, keményen ivott, sorscsapások sújtották, 1976 júniusában hunyt el.
Albumok: Bobby Hackett With Strings 1(195354), In A Mellow Mood (kb. 1954), Jack Teagardennel: Coast Concert (1955), Live From The Voyager Room Vol. 1 (1956-57), Bobby Hackett At The Voyager Room, Henry Hudson Hotel (1957), Bobby Hackett And His Orchestra 1(1957), Teagardennel: Jazz Ultimate (1957), Gotham Jazz Scene (1957), Don't Take Your Love From Me (kb.1957), Bobby Hackett Quartet I (1957), Live From The Voyager Room Vol. 2 (1958), Booby Hackett And His Jazz Band (1957), Thanks, Bobby (1958), Blues With A Kick (kb. 1959), Bobby Hackett Quartet II (1959), Hawaii Swings (kb. 1959-60), Bobby Hackett Quartet III (1960), Music For Lovers Only (kb. 1960), Bobby Hackett With Johnny Seng And Glenn Osser At The Wurlitzer Pipe Organ (1960), Bobby Hackett Quartet! (1960), Bobby Hackett With Strings 11 (1960-61), Bobby Hackett With Strings III (196061), Bobby Hackett Quintet (1961), Bobby Hackett Sextet (1962), Bobby Hackett And His Orchestra II (1963), Bobby Hackett With Strings IV (1963), Bobby Hackett And His Orchestra 111(1963), Bobby Hackett And His Orchestra IV (1964), Bobby Hackett With Strings V (1965), Bobby Hackett With Strings VI (1965), Bobby Hackett With Strings VII (1966), Bobby Hackett With Jim Cullum's Happy Jazz Band (1966), Bobby Hackett And His Orchestra V (1967), That Midnight Touch (1967), A Time For Love (1967), Bobby Hackett And Billy Butterfield (1968), Vic Dickensonnal: This Is My Bag (1968), Bobby Hackett, Vic Dickenson, Maxine Sullivan At The Fourth Manassas Jazz Festival (1969), Bobby Hackett's Sextet (1970), Live At The Roosevelt Grill Vols 1-4 (1970), Rare Italian Dates/Live At Louisiana Dates (1971), Teresa Brewerrel: What A Wonderful World (1973), Bobby Hackett-Vic Dickenson Septet (1973), Bobby Hackett ... Live With Ted Easton's Jazzband (1973), Strike Up The Band (1974), Butterfly Airs Vols 1 &2 (kb. 1975), Tin Roof Blues (kb. 1976). Antológiák: At Nick's (1944), That Da Da Strain (1988, felvétel: harmincas évek vége).
A Hackett must-have – this Verve LP features the arrangements and clarinet/soprano sax playing of Bob Wilbur. Bobby is backed up by a modern big band consisting of a dozen top NYC session men, and his playing has never been better. The recording quality is first-rate – but note that the record was released in mono and stereo versions. Hold out for the latter if you can, and listen with headphones! I hope this somewhat obscure LP is released to CD someday. For now, Ebay is probably your best opportunity to find a copy, as with any other Hackett record album.
This long-out-of-print LP contains one of his finest all-around recordings. The cornetist is featured on 11 Dixieland standards and joined by a 15-piece all-star band arranged by Bob Wilber; Wilber and tenor great Zoot Sims also receive some solo space on this essential release which is well deserving of reissue on CD.
Scott Yanow

01 High Society (Steele) 2:09
02 Tin Roof Blues (Rappolo, Mares, Brunies, Pollack) 4:40
03 When The Saints Go Marching In (Traditional) 2:52
04 Basin Street Blues (Williams) 3:54
05 Fidgety Feet (LaRocca, Shields) 2:20
06 Royal Garden Blues (C & S Williams) 2:48
07 Muskrat Ramble (Ory) 2:31
08 Original Dixieland One Step (LaRocca) 2:12
09 New Orleans (Carmichael) 3:00
10 Lazy Mood (Mercer, Miller) 2:52
11 Do You Know What It Means To Miss New Orleans (Alter, DeLange) 3:01
Recorded at A & R Studios and Capitol Studios, New York, on January 30, March 13 & May 2, 1967
Bobby Hackett - trumpet
Zoot Sims tenor - sax
Bob Brookmeyer, Bob Cutshall - trombone
James Morreale, Rusty Dedrick - trumpet
Jerry Dodgion - alto sax
Pepper Adams - baritone sax
Joe Farrell tenor - sax
Bob Wilbert - soprano sax, clarinet
Wayne Wright - guitar
Dave McKenna - piano
Buddy Jones - bass
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése