01 - Blues For Madeleine
02 - When I’m Feelin’ Kinda Blue
03 - Pyramid
04 - Nonchalance
05 - At Dawn
06 - The Brown-Skin Gal In The Caliço Gown
07 - Stormy Weather
08 - Rabbit Out Of The Hat
09 - Hash Brown
Personnel:
Johnny Hodges - alto saxophone
Wild Bill Davis - organ
Lawrence Brown - trombone
Jimmy Hamilton - clarinet
Billy Batler - guitar
Bob Bushnell - bass
Jimmy Jones - piano
Herby Lowell or Joe Marshall or Johnny Hodges Jr. - drums
02 - When I’m Feelin’ Kinda Blue
03 - Pyramid
04 - Nonchalance
05 - At Dawn
06 - The Brown-Skin Gal In The Caliço Gown
07 - Stormy Weather
08 - Rabbit Out Of The Hat
09 - Hash Brown
Personnel:
Johnny Hodges - alto saxophone
Wild Bill Davis - organ
Lawrence Brown - trombone
Jimmy Hamilton - clarinet
Billy Batler - guitar
Bob Bushnell - bass
Jimmy Jones - piano
Herby Lowell or Joe Marshall or Johnny Hodges Jr. - drums
Notes
1907. július 25-én született a Massachusets állambeli Cambridge-ben, Egyesült Államok, 1970. május 11-én hunyt el. Hodges a jazz legjelentősebb altszaxofonosainak egyike. Számos más hangszert kipróbált, mielőtt kiválasztotta azt, amelyik sugárzó romanticizmusának a legjobban megfelelt. Hodges nagyrészt autodidakta volt, számos kis bostoni és New York-i bandában játszott a húszas évek elején, kis ideig Willie "The Lion" Smith együttesében is dolgozott, ahol Sidney Bechet helyére került. Bechet tanította is egy kicsit: ez volt az egyetlen oktatás, amiben Hodgesnak valaha is része volt. 1926-ban csatlakozott Chick Webbhez, akinél sógora, a zongorista és hangszerelő, Don Kirkpatrick dolgozott.
Két évvel később Hodges hosszan tartó, megszakítás nélküli és életre szóló kapcsolatot kezdett Duke Ellingtonnal. Hodges több száz lemezfelvételt készített Ellingtonnal, sokszor csodálatosan szólózott, emellett volt néhány kompozíciója, amelyeket Ellington továbbfejlesztett, így a "Jeep"s Blues" és a "The Jeep is Jumpin" (a "Jeep" volt Hodges egyik beceneve, amit egy Popege-rajzfilm hőse után kapott. Emellett becézték még "Rabbit"-nek is [a. m. "nyúl", ugyanis nagyon szerette a salátás, paradicsomos szendvicseket]). Hodges 1951-tól 1955-ig saját együttest is vezetett, amelyben egy rövid ideig John Coltrane is játszott. A zenekar slágere a "Castle Rock" című szám volt.
1958-ban, majd 1961-ben újra az Ellington-zenekaron kívül dolgozott saját csapatával, de akkor is ellingtont stílusban. Hodges képes volt piszkos, földhözragadt bluest játszana, ám igazán akkor volt elemében, amikor balladákat játszott. Játékának friss csodáját tökéletesen megmutatták azok a kompozíciók, amelyeket külön az ő személyére szabottan alkotott meg Ellington és Billy Strayhorn. A sok általa játszott és néha lemezre vett szám között volt az,, I Let A Song Go Out Of My Heart", a "Warm Valley", a "Black Butterfly", az "Isfahan" (a "Far Est Suite"-ből) és az ,Empty Ballroom Blues". Hodges számos albumot rögzített Norman Granz részére, köztük egy 1952-es sessionön Benny Carter és Charlie Parker altszaxofonosokkal és az orgonista Wild Bill Davisszel készítettek felvételt. Minden egyéb dolga is kiváló, ám mégis elsősorban az Ellingtonnal való játéka miatt maradt meg az emberek emlékezetében. Hodges hozzájárulása a Ellington band soundjához a harmónia csodája és különösképpen, ahogy a balladákat játszotta. Halála egy korszak végét jelentette, mint Ellington maga megjegyezte: "zenekarunknak már sohasem lesz meg ugyanaz a soundja". Hosszú karrierje során Hodges vitathatatlanul a jazz egyik legjobb altszaxofonosa volt. Igaz, a korai negyvenes évek után Charlie Parker más irányokat szabott meg az altszaxofonnak, ám Hodges akkor is a hangszer gigászainak egyike.
Albumok: Johnny Hodges At Buckminster Square (1951), Benny Carterrel, Charlie Parkerrel: Jam Session Vol. 1 (1952), The Jeep Is Jumpin" (1952), At A Dance Party (1954), A Man And His Music (1955), Johnny Hodges And His Band (1955), Ellingtonia "56 (1956), Duke Ellingtonnal: At Newport (1956), Johnny Hodges And His Orchestra I (1956), The Big Sound (1957), Johnny Hodges And His Orchestra 11 (1958), Not So Dukish (1958), Johnny Hodges And The Stuttgart Light Orchestra (1958), Ellingtonnal: Back To Back And Side By Side (1959), The Smooth One (1959), Ellingtonnal: The Nutcracker Suite (1960), Master Of Jazz (1960), The Johnny Hodges Quintet (1960), The Johnny Hodges All Stars/The Johnny Hodges-Harry Carney Sextet (1961), Johnny Hodges At The Sportpalast Berlin (1961), Johnny Hodges In Scandinavia (1961), Johnny Hodges And Wild Bill Davis (1961), Johnny Hodges With Billy Strayhorn And His Orchestra (1961), Johnny Hodges With Oliver Nelson"s Orchestra (1962), Johnny Hodges And Lalo Schifrin (1963), Mess Of Blues (1963), Johnny Hodges With Claus Ogermann"s Orchestra (1963), Everybody Knows Johnny Hodges (1964), Wild Bill Davisszel: Blue Pyramid (1965), Davisszel: Wings And Things (1965), Johnny Hodges With Lawrence Welk"s Orchestra (1965), Johnny Hodges And His Orchestra 111 (1966), Johnny Hodges And His Orchestra IV (1966), Earl Hinesszal: Stride Right (1966), Ellingtonnal: Far East Suite (1966), Triple Play (1967), Johnny Hodges And His Orchestra IV (1967), Johnny Hodges And Earl Hines (1967), Rippin" And Runnin" (1968), 3 Shades Of Blue (1970). Antológiák: The Indispensable Duke Ellington Vols 1/2, 3/4, 5/6 (1928-40), Love In Swingtime (193839), Ellingtonnal: The Blanton-Webster Band (1940-42), The Complete Johnny Hodges Sessions 1951-1955 (1989,6 albumos dobozos kiadás).
Forrás: Jazz-zenészek Lexikona 1958-ban, majd 1961-ben újra az Ellington-zenekaron kívül dolgozott saját csapatával, de akkor is ellingtont stílusban. Hodges képes volt piszkos, földhözragadt bluest játszana, ám igazán akkor volt elemében, amikor balladákat játszott. Játékának friss csodáját tökéletesen megmutatták azok a kompozíciók, amelyeket külön az ő személyére szabottan alkotott meg Ellington és Billy Strayhorn. A sok általa játszott és néha lemezre vett szám között volt az,, I Let A Song Go Out Of My Heart", a "Warm Valley", a "Black Butterfly", az "Isfahan" (a "Far Est Suite"-ből) és az ,Empty Ballroom Blues". Hodges számos albumot rögzített Norman Granz részére, köztük egy 1952-es sessionön Benny Carter és Charlie Parker altszaxofonosokkal és az orgonista Wild Bill Davisszel készítettek felvételt. Minden egyéb dolga is kiváló, ám mégis elsősorban az Ellingtonnal való játéka miatt maradt meg az emberek emlékezetében. Hodges hozzájárulása a Ellington band soundjához a harmónia csodája és különösképpen, ahogy a balladákat játszotta. Halála egy korszak végét jelentette, mint Ellington maga megjegyezte: "zenekarunknak már sohasem lesz meg ugyanaz a soundja". Hosszú karrierje során Hodges vitathatatlanul a jazz egyik legjobb altszaxofonosa volt. Igaz, a korai negyvenes évek után Charlie Parker más irányokat szabott meg az altszaxofonnak, ám Hodges akkor is a hangszer gigászainak egyike. Albumok: Johnny Hodges At Buckminster Square (1951), Benny Carterrel, Charlie Parkerrel: Jam Session Vol. 1 (1952), The Jeep Is Jumpin" (1952), At A Dance Party (1954), A Man And His Music (1955), Johnny Hodges And His Band (1955), Ellingtonia "56 (1956), Duke Ellingtonnal: At Newport (1956), Johnny Hodges And His Orchestra I (1956), The Big Sound (1957), Johnny Hodges And His Orchestra 11 (1958), Not So Dukish (1958), Johnny Hodges And The Stuttgart Light Orchestra (1958), Ellingtonnal: Back To Back And Side By Side (1959), The Smooth One (1959), Ellingtonnal: The Nutcracker Suite (1960), Master Of Jazz (1960), The Johnny Hodges Quintet (1960), The Johnny Hodges All Stars/The Johnny Hodges-Harry Carney Sextet (1961), Johnny Hodges At The Sportpalast Berlin (1961), Johnny Hodges In Scandinavia (1961), Johnny Hodges And Wild Bill Davis (1961), Johnny Hodges With Billy Strayhorn And His Orchestra (1961), Johnny Hodges With Oliver Nelson"s Orchestra (1962), Johnny Hodges And Lalo Schifrin (1963), Mess Of Blues (1963), Johnny Hodges With Claus Ogermann"s Orchestra (1963), Everybody Knows Johnny Hodges (1964), Wild Bill Davisszel: Blue Pyramid (1965), Davisszel: Wings And Things (1965), Johnny Hodges With Lawrence Welk"s Orchestra (1965), Johnny Hodges And His Orchestra 111 (1966), Johnny Hodges And His Orchestra IV (1966), Earl Hinesszal: Stride Right (1966), Ellingtonnal: Far East Suite (1966), Triple Play (1967), Johnny Hodges And His Orchestra IV (1967), Johnny Hodges And Earl Hines (1967), Rippin" And Runnin" (1968), 3 Shades Of Blue (1970). Antológiák: The Indispensable Duke Ellington Vols 1/2, 3/4, 5/6 (1928-40), Love In Swingtime (193839), Ellingtonnal: The Blanton-Webster Band (1940-42), The Complete Johnny Hodges Sessions 1951-1955 (1989,6 albumos dobozos kiadás).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése