2014. május 25., vasárnap

Danny Stewart and his Orchestra - Dance The Hula In The Moonlight LP - Digital restored, noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio 2014th.


01 Dance The Hula In The Moonlight
02 My Lehue
03 My Hula Star
04 Good Night Kuu Ipo
05 An Island Calls To You
06 Hawaiian Mermaid
07 Hawaiian Hula Girl
08 On The Isle Of Kapu
09 The Waikiki Hula
10 Lovely Island At Hawaii
11 Frangipani Blossom
12 Keep Your Eyes On The Hands

2014. május 22., csütörtök

Rigoletto / Részlet / 25 cm LP 1958 Digital transfer, restored and noise cleaning, at Audio Design Studio 2014.

DATA_1         DATA_2

1  Figila ! Mio Padre....

2014. május 20., kedd

The Tales Of Hoffmann LP 1 - 3 1972 Digital transfer, restored and noise cleaning, at Audio Design Studio 2014th.

 The continuous recording theater performances,
without an audience.

write to disk
there is no pause between tracks!!!

Disc_01            LP_01      LP_02   LP_03    LP_04

Disc_02            LP_01      LP_02   LP_03

Disc_03            LP_01      LP_02   LP_03


Ifjú korában Párizsban a Conservatoire növendéke, majd az Opéra Comique csellistája volt. 1849-től a Theátre Francais karmestereként aratta első sikerét a Chanson de Fortunio című színpadi művével. 1855 és 1866 között a Bouffes-Parisiens igazgatója volt. Első műveinek nagy része itt került bemutatásra. 1872–76 között a Theátre de la Gaité-t vezette, majd amerikai turnén járt. Itt azonban nem járt sikerrel, ezután csak a műveinek élt.

Offenbach több operettje, köztük az Orfeusz az alvilágban (Orphée aux enfers, 1854), vagy a Szép Heléna (La belle Hélène, 1864) és A gerolsteini nagyhercegnő (La Grande-Duchesse de Gérolstein, 1867) kiemelkedően népszerű volt mind a francia, mind az angol nyelvterületeken az 1850-es és az 1860-as évek táján. A művek a politikai és a kulturális szatírát ötvözték szellemes opera-paródiákkal. Offenbach ragyogó népszerűsége megcsappant viszont az 1870-es évekre, a második császárság bukásával.
Sírja a montmartre-i temetőben

Elhagyta Franciaországot, ám életének végén népszerűsége újból felívelt, és műveit újra elkezdték játszani. Összesen 102 színpadi művet írt, 1876-ban megkezdett egyetlen nagyszabású operáját, a Hoffmann meséit (Les Contes d'Hoffmann) már E. Guiraud fejezte be 1880-ban.

Halála után a montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra.
(Wikipedia )


Placido Domingo
Huguette Tourangea
Joan Sutherland
Gabriel Bacquier
Jacques Charon
André Neury
Paul Plishka
Margarita Lilowa
Hugues Cuénod
Roland Jacques
Paul Guigue
Pedro di Proenza
Jean Valaisan

Combined Choruses ot Radio Suisse Romande,
Pro Arte ot Lausanne and Du Brassus
(Chorus master: André Charlet)
L’Orchestre de la Suisse Romande
Recorded iri the V/ctoria Hall, Gerieva.
Recording producer: John Mordier. Assstant producer: Mkhaei Woolcock.
Recordíng engineers: James Lock, Colin Moorfoot.
Assísted by: Peter Van Biene, Anthony Steinman Et Raymond Vernais.

“I have one terrible, invincible vice,” Offenbach said of himseif, “that of working ali the time. ‘m sorry for those peopte who do not iike my music, because shali certainly die with a tune on the tip of my pen.”
And he did. On the tip of his pen. when Jacques Offenbach died in 1 880. at the age ot sixty-one, was Les Conres d’Hoffmann. He had compieted the piano score of this last work — the opera he had consciously set out to make his masterpiece — and the first act was scored. with indications for the scoring ot the rest; but the composer did not live to see his characters on the stage and to taste. once again, the success he had known so often during his career. After its opening at the Opéra-Comique on February 10, 1881, Les Contes d’Hoffmann ran for more than a hundred performances that first season. It was not precisely the opera Offenbach had conceived — the impresario took many liberties — but that is another story...
In any case, we can believe this posthumous triumph wouid have given the composer a special pieasure. perhaps even more than he had derived from previous successes iike Qrphée aux Enfers. La Bel/e Héléne, and La Périchole. For many years such operettas reigned supreme. in Paris and etsewhere. and he was given the title of “the Mozart ot the boulevards”. He certainly enjoyed this enviable position. but he also aspired to something higher. more serious. Offenbach was no clown. and he did not want to play Hamlet; he wanted. however. to write a proper opera and to have it played — and praised — at the Comique. whose stage he had attempted, with difficulty. several times. and in vain.
In 1876. Offenbach visited the United States. Shortly after his return. he published a modest. but amusing book about the journey. and in it he quoted a newspaper description of himseif, on his arrival:
‘Among the cabin passengers appeared the composer Offenbach . . . a pleasant-looking gentleman of about medium height. siender in build and slightly round-shouldered. His face is somewhat thinner and more deeply furrowed with wrinkles than is represented by the iithographs which are displayed in the shop windows. He has a fresh. lively way of speaking. and his face is always lit up by a smile.”
His life until then had not always been smiies. Born in Cologne on June 20. 1819. Jakob — as his name was then — was the son of a poor Jewish fiddier and music-teacher. He became one of his father’s pupiis and. in the best tradition of gifted composers. revealed his talents at an early age. At great financial sacrifice. his father enabled Jakob to study in Paris. In no time. he had become Jacques. Though he maintained close, friendly relations with his family — and though he always spoke French with a thick accent — Offenbach became a Parisian.
Struggling against poverty. he learned his profession and earned his living. first by playing in orchestras (inciuding the Comique’s), then — introduced by his aristocratic friend Flotow, composer ot Martha — in the Paris salons, where he soon became a tamiliar, favourite pertorming guest, a virtuoso cellist.
After a time in the uncongeniai post ot musical director of the Comédie Franaise. in 1855 Offenbach was able to open his own theatre. the minuscule Bouffes-Parisiens. It was the time of the splendid World Exhibition. People flocked to the Paris of Napoleon lii, to the Palace of industry and other exhibits; and they flocked to the Báuffes. Offenbach was the man of the h o u r.
His hour lasted a long time. Visitors to the Bouffes included Meyerbeer (whom Offenbach mercilessly parodied). Thackeray. even the stern Tolstoy. In 1858. the composer wrote Orphée; in 1864, Hé/éne (atanothertheatre); in 1 867. La Grande Duchesse de Gero/dste,n; and in 1 868, La Périchole. Needless to say. these are only the peaks in a long. seemingly endless chain of works that Offenbach turned out at top speed.
And then, in 1870: the war, the Commune. and a new world, different from the Paris of the frivolous boulevardiers, the capricious courtesans, the superficially carefree mocking society that was at once the butt of Offenbach’s humour (abetted by his witty librettists) and that humour’s devoted audience.
Offenbach fled Paris with his beloved wife Herminie and their children; he stayed away many months. Though he had a decade to live. he was already a sick man. Still. at times he regained his old vigour. One such moment came shortly after his return to Paris. Late in 1 871, he was watching a rehearsal of his Les Brigands, which was being revived. His librettist Ludovic Halévy described in his memoirs that scene:
“Offenbach strode o)er to the conductor at the piano and began conducting himself. He had suddenly regained his strength, and was throbbing with energy. He began singing and shouting, and woke the singers in the back row from their sieep . . . A minute before he had been shivering with cold, but now he was bathed in sweat. He took off his overcoat and fiung it on a chair. and started beating time with ali his strength. He struck the piano so hard that his stick broke in two. Swearing, he fiung its stump on the fioor. snatched the violin bow from the poor conductor’s hands . . . and went on. He was no ionger the same man . . . Scarceiy had the last note sounded when everyone . . . started enthusiasticaily appiauding Offenbach, who sank back exhausted .
Offenbach made a brave fight to attune himself to the new times of the Repubiic. He assumed the management of the ThéMre de ia Gaté. offering both operetta and the sumptuous spectacies which were then the rage. He even made a new adaptation ot Orphée, and the audiences received it weii. But he was a poor manager; the theatre — and Offenbach — went bankrupt. Affiicted with gout. writing stiil at a break-neck pace. he was deepiy in debt. The American tour was undertaken, to bring some financiai respite.
it was during this American visit that the idea of Les Contes d’Hoffmann came to him, or rather returned to him. In 1851, at the Odeon, he had seen a piay by Jules Barbier and Michel Carré (iibrettists of many operas. inciuding Gounod’s Faust). based on some stories by E.T.A. Hoffmann, the German romantic musician-writer who had inspired many other composers. inciuding Offenbach’s friend Leo Delibes (his Coppélia derives from Hoffmann). The tales of the ili-starred Hoffmann and his fantastic ioves seemed an ideai libretto to Offenbach, and on his return to Paris he discovered, in fact. that Barbier had aiready adapted the piay (Carré had died in 1872). and it was being set by another composer, the chorus-master of the Opéra. Hector Saiomon.
Generousiy. Saiomon ceded the Iibretto to Offenbach. who began to work. Uniike his other compositions, Les Contes d’Hoffmann advanced siowiy. When he wrote his operettas, Offenbach worked so fast that he had had a speciai tabie made for his carriage, where he composed during his daiiy trips to and from the theatre. And. in fact. the composition of his demanding, serious opera alternated with the confection ot many iighter pieces, because money probiems were aiways pressing. Ás he wrote Les Contes. Offenbach also turned out operettas. pantomimes. and other pieces. and he supervised revivais of eariier successes.
His heaith deciined aiarmingiy, but he worked on. in his Qffenbach and the Paris of his Time. S. Kracauer writes of these last months: “He was a ioneiy oid man. whose oniy ambition was to compiete the work on which his heart was set . . He was deepiy affected by the story of Antonia, who, if she sang. was bound to die. He sadiy told himseif that he had aiways succumbed to the temptation to sing in a fashion different from that in which he shouid have sung; and by dint of incessant brooding about his supposed iife-iong aberration he arrived at the conciusion that there was a secret connection between his work on The Tales ofHoffmann and the approach of death; that he. like Ántonia. wouid die because in .this opera he wouid reafly sing.”
On May 18. 1879, there was a private reading of the opera at his house in the Bouievard des Capucines. Leon Carvaiho. director of the Comique. was there. and so was Herr Jauner ot Vienna’s Ringtheater. Both wanted the rights to the wrk. and Offenbach promptiy gave them to the Comique. the bastion he had ambitiousiy assaiied more than once. but never winning it. — There were other operettas to compose. however. One was La Fi/le du Tambour-Major, and with it he regained something like his old position. in March, 1880. he presided over a grand supper celebrating the lOlst performance.
That summer he worked on. He wrote to Carvaiho: “Hurry up and stage my opera. I haven’t much time Ieft and my onIy wish is to attend the opening night.”
Friends came to see him in his country retreat, ali aware — as he was — that the end was near. There were delays at the Comique; Offenbach was taken to the theatre to hear bits of the music rehearsed. A short time later, he suffered an attack. at home, and his death agony began, as he heid the manuscript of Les Contes d’Hoffmann in his hand. He died on October 5, 1880, missing the opening night of his opera by just over four months.

2014. május 18., vasárnap

Beethoven - Apassionata f moll Op. 57 / d moll Op. 21 No. 2 Digital transfer and restored, noise cleaning, at Audio Design Studio 2014th.


DATA_1        DATA_2       DATA_3

01 - I Allegro assai f - moll Op, 57
02 - II.Andante con moto III. Allegro ma non troppo f - moll Op, 57

03 - Largo - Allegro d moll Op. 31 No, 2
04 - Adagio d moll Op. 31 No, 2
05 - Allegretto d moll Op. 31 No, 2

Ha van találó ragadványnév, mely utólag tapadt egy műhöz, — az Op. 57-es f-mofl Szonáta Appassionata elnevezése kétségtelenül az. Ennél tragikusabb szenvedélyű, viharosabb sodrású, kétségbeesettebb, reménytelenebb zenét Beethoven nem irt. A mű 1804-1805-ben keletkezett, élete nehéz szakaszában, amelyet egy kilátástalan nagy szerelem és mindenekelőtt egyre erősödő és véglegessé váló süketsége nyomasztott. Tanítványa, Ferdinand Ries elbeszéléséből tudjuk, hogy egy közös kirándulás alkalmával Beethoven egész idő alatt valamilyen témát mormogott, sőt üvöltött, s amikor — igen későn, mert eltévedtek — visszatértek Döblingbe, kalappal a fején vagy egy óra hosszat őrjöngve improvizált a zongorán. Ebből lett a szonáta fináléja. De majd két évbe telt, mire az egész darab végleges formát öltött. 1807-ben jelent meg, magyar arisztokrata barátjának, a kiváló műkedvelő csellistának, Brunszvik Ferenc grófnak szóló ajánlással. — Az iszonyú indulatokat acélos (szonáta-)formába markoló szélső tételek karakterükben kiegészítői egymásnak.
Az első tétel voltaképpen ugyanabból a tematikus magból (jellegzetes 12/8 ritmusú, fel- bontott hármashangzatokból) bontja ki a fő és a melléktémát; ez utóbbi ismét felcseréli a rokon (Asz-)dúrt annak moll-változatában. Fontos összetartó szerepe van egy kis, végzetszerűen kopogó motívumnak, amely a zárótémában is megjelenik. Ez az első Beethoven-szonáta, melyben a szerző nem ismételteti meg az expoziciót. A tétel motivációjából fejlesztett, jellegzetesen beethoveni, nagyszabású kóda rekeszti be az első tételt.
A lassú tétel Desz-dúr darab. Mély regiszter- ben megszólaló, rendkívül egyszerű és gyengéd témával kezdődik, amelyet három — egyre magasabb régiókba emelkedő és sűrűbb mozgású — variáció követ. A visszatérő téma után két, sikoly— hoz hasonló, szűkített szeptimakkord vezet megállás nélkül a fináléhoz. Ennek második részét
—azúj,szinkópás ritmusú témát is megszólaltató kidolgozástól kezdve — a zeneszerző megismétli. Beethoven uináléi általában kitisztulnak: optimizmust, erőt, derűt árasztanak. Az Appassionata kivétel: sugárnyi remény sem csillan fel benne. Mindent magával sodró, áradatszerű tizenhatod-mozgása csak közvetlenül a visszatérés előtt csendesedik-nyugszik meg pillanatokra. Ám annál lehengerlőbb, ami Utána következik: az eddigieket tempóban, hangulatban még fokozó, démonian táncos kódával együtt valóban úgy hat, mint valami kataklizma.
1800 és 1802 között a mégfiatal Beethoven életének talán legmélyebb válságát élte át: ekkor döbbent rá, hogy süketsége katasztrofális és eltitkolhatatlan. Több levele tanúskodik ennek a számára végzetes betegségnek (és az emberi érintkezésben, muzsikus pályafutásában vele járó tragikus következményeknek) a felismeréséről. Hangulata az istenkáromlástól az öngyilkosság gondolatáig, a rezignációtól a sorssal való csakazértis szembeszállásig hullámzott. 1802. október 6-án kelt az öccsének címzett híres és megrendítő dokumentum, amelyet a zenetörténet Heiligenstadti végrendeletként ismer. Ugyanakkor ezekben az években is szüntelenül dolgozott. Egyebek között három zongoraszonátája készült ebben az időszakban: Opus 31 jelzéssel jelentek meg 1803-ban; kivételesen ajánlás nélkül. (Ennek az a magyarázata, hogy a bécsi Homeister 8 Kühnel kiadó egy ismeretlen hölgy megbízásából kérte fel egy szonáta megírására, de a vállalkozásból végül három mű lett). A vázlatok tanúsága szerint nem a számozás sorrendjében készültek: elsőként a fizikai-lelki állapotát leginkább tükröző, kétségbeesését a legkülönbözőbb árnyalatokban és tömör, klasszikus formában, rendkívüli szuggesztivi— tással kifejező 2-es számú, d-mofl szonáta. Utólag szokássá vált Vihar-szonátaként emlegetni. E jelzőt a mű hangulata voltaképp indokolja, a Shakespeare Viharjával való analógia azonban nem. (Az analógiára állítólag maga Beethoven célzott famulusa, Schindler előtt a d-moll és az Appassionata szonátával kapcsolatban is. A prosperói végső, leszűrt bölcsességnek, rezignációnak azonban e művekben nyoma sincs.) A szonáta mély tragikumára utal a hangnemválasztás is: a Beethovennél ritkán, de annál nagyobb súllyal szereplő d-moll. Improvizációszerű bevezetéssel kezdődik: csendes, álmodozó tört akkordok (Largo) után a zaklatott sóhajpárokból álló Allegro alla breve téma megtorpan — csak azután ereszti szabadjára kétségbeesett indulatát. Ez a drámai belső fűtőerő hajtja egyre tovább a zenét; ez jellemzi a zakatoló triolák felett a szélső regiszterekben tragikus párbeszédet folytató főtémát, a — bevezető Allegro-témából kifejlesztett — melléktémát, s nem szűnik a felerősödő, majd elhalkuló zárótémában sem. A bevezető Largo a kidolgozás kezdetén ismét megjelenik, a visszatérés elején pedig kibomlik belőle egy jellegzetes, szöveg nélküli, Beethoven-féle hangszeres recitativo: „con espressione e semplice” (kifejezéssel és egyszerűen) előírással, minta mélységből a magasságba intézett, reménytelen, s bizonyos pátoszt sem nélkülöző szónoki kérdés — amely, válasz híján, tragikus felkiáltásokba torkollik. Majd a drámai töltésű expozíció anyaga tér vissza a szonátaforma szabályai szerint, letaglózó szenvedéllyel.
Szonátaformájú a középső tétel is, a 3/4 lüktetésű Adagio. Ez is tört akkordokkal indul, mint az első, s ebben is megtalálhatjuk a szélső szólamok dialógusát. Egyébként tökéletes kontrasztot képvisel: nyugvópontot, befelé fordulást, meditációt a viharos szélső tételek között. De a végtelen szomorúság feloldását nem hozza meg.
A III. tdtel 3/8 metrumú Allegretto, szonátarondó formában. Az azonos ritmikus képletet megszállottan hajszoló és meghatározó rondó témájával, az energiáit szokatlan súlyokon tetéző, majd kirobbantó melléktémájával, az egész tétel szélsőségek között hullámzó dinamikájával, a végén a sikolyszerű felugrások után kromatikusan ereszkedő meneteivel, a mély regiszterbe visszakanyarodó, elcsendesülő lezárásával — valóban Beethoven leglázasabb, legvigasztalanabb zenéinek egyike.

Hamburger Klára

Ludwig van Beethoven (1770. Bonn - 1827. Bécs)
Szerkesztette: Romhányi László ( Forrás - Audioland )

Ludwig van Beethoven életművével betetőzte a klasszikus kort, és egyben átmenetet teremtett a romantika korába. Hangszeres muzsikája az abszolút zene klasszikus állomása és egyben a romantikus programzene előfutára volt.
Bonnban született, egy ősi flandriai parasztcsaládból származott. A zene szeretetét családi hagyományként örökölte: nagyapja énekes, kóruskarnagy, majd a bonni választófejedelem muzsikusa, később udvari karmestere. Édesapja ugyancsak énekes volt a választófejedelemnél, de gyenge jellemű ember, iszákosságával anyagi és erkölcsi romlásba vitte családját. Anyja jómódú német polgári családból való, beteges, sokat szenvedő asszony volt. Hét gyermekük közül Ludwig volt a legidősebb. Már 4 éves korában kitűnt zenei tehetsége. Apja csodagyermeket akart belőle nevelni, erőszakkal. A gyermek sokat szenvedett és sírt, egyetlen vigasza édesanyja volt. Tanára Christian Gottlob Neefe, a bonni zeneélet legkiválóbb egyénisége, udvari orgonista, majd zenekarvezető. Nemcsak gyakorlott muzsikus, és zeneszerző, de irodalmilag is művelt ember, eszményi pedagógus volt. 1O évesen lett Beethoven a tanítványa, megismertette vele kora legkiválóbb zenei alkotásait, s bevezette tanítványát a gyakorlati zeneéletbe is.
Hamarosan segédorgonista, majd az udvari zenekar kinevezett tagja lett. Wegeler orvostanhallgató barátja révén megismerkedett Waldstein gróffal, aki első főúri barátja és pártfogója Beethovennek. Új környezetében magasabb műveltségre törekedett, sokat olvasott, az egyetemen előadásokat hallgatott.
1787-ben Bécsbe ment, hogy zenei eszményképe, Mozart tanítványa lehessen, de édesanyja halálos betegsége miatt vissza kellett térnie Bonnba. Nehéz sors várt rá ezután. Édesapja az alkohol rabja lett, így a családfenntartás minden gondja, 2 öccse taníttatása Ludwigra nehezedett. Haydn angliai útjára Bonnon keresztül utazott. Az udvarban - ahol egyre több híve lett Beethovennek - bemutatták neki a fiatal és tehetséges muzsikust. Az idős mester meghallgatta egyik kantátáját, és további tanulmányokra biztatta.

1792-ben újra Bécsbe ment, második bécsi útját Waldstein gróf barátsága tette lehetővé. Ajánlólevelével a város főurai szívesen fogadták a fiatal zenészt. Ezt a barátságot és a köszönetet az ún. Waldstein - szonátájában örökítette meg. Mivel Mozart már ekkor nem élt, Haydn lett a tanára, de egyéniségük különböző volta miatt lassanként megszakadt a kapcsolatuk. Első bécsi esztendeiben azonban igen erősen érződött Haydn muzsikájának hatása.

Első nyilvános hangversenye 1795-ben volt, melyet még több koncert követett, különböző városokban lépett föl: Prága, Berlin, Pozsony, Buda, stb. Műveinek kiadásai egyre jövedelmezőbbek lettek, ő az első zeneszerző, aki meg tudott élni alkotásaiból, az első szabad művész, aki teljesen függetleníteni tudta magát az udvari szolgálattól. Tanításból és a műveiért kapott pénzből élt.

Lichnowsky (Lihnovszki) herceggel kötött barátsága révén megismerkedett magyar főúri családokkal is, és így jutott el később Magyarországra. A Brunszvik családhoz érzelmi szálak fűzték. Barátja volt Ferencnek, neki ajánlotta a híres "Apassionata" (apasszionáta) szonátát. Szerette a bájos, szolid Terézt. A társadalmi osztálykülönbség miatt azonban nem gondolhatott házasságra. A hagyomány szerint Teréz ezért nem ment máshoz férjhez. Kisgyermekek nevelésének szentelte életét, ő volt az első magyarországi óvoda megalapítója.

BeethovenBeethoven saját jellemének alakulását komoly önismerettel figyelte. Egyik barátja emlékkönyvébe írta a következő sorokat: "Ha sokszor vad felgerjedések vádolják is művemet, a szívem jó... . Jót cselekedni, ahol lehet - a szabadságot mindennél jobban szeretni - az igazságot soha, még a trón előtt sem megtagadni!" Érzelmi élete élményekben is bővelkedett: "örökké szerelmes, s többnyire igen nagy mértékben" - írja ezekről az évekről régi barátja, Wegeler. Egyszerre volt visszataszító és vonzó - írták róla. Szenvedélyes természetű, de nemes, finom érzésű, művelt is ugyanakkor. Szerette a természetet. A 9O-es évek vége felé, egy erdei séta alkalmával figyelt fel kezdődő fülbajára. (tanítványa egy pásztorfiú sípjára hívta fel a figyelmét, de ő nem hallotta a hangokat.) Ez a csapás magányossá tette. Testvéreinek írt leveleiből tudjuk, hogy nagyon sokat szenvedett miatta.

A heiligenstadti végrendelet: 18O1-ben Bécsben volt az első szerzői  estje, melyet még több követett. Mindez nagy anyagi és közönségsikert hozott a számára, a kritika azonban fanyar és epéskedő volt, s művészi sikerei sem tudták enyhíteni lelki gyötrelmeit, melyet egyre erősödő fülbaja okozott. 4 levél is tanúskodik e fájdalomról, leghíresebb ezek közül egy soha el nem küldött levélfogalmazvány, amelyet keletkezési helyéről "heiligenstadti végrendelet"-nek nevez a zenetörténet. Ebben az egész emberiséghez fordulva foglalja össze szenvedéseit és nyomasztó érzéseit: "Ó, ti emberek, akik engem mogorvának, bolondnak vagy embergyűlölőnek néztek, mennyire igazságtalanok vagytok hozzám!  ...gondoljátok meg, hogy hat év óta szörnyű baj lett úrrá rajtam... Én, aki élénk, tüzes véralkattal születtem és fogékony voltam a társas élet szórakozásai iránt is, kénytelen voltam korán elkülönülni a többiektől és magányosan élni életemet...

Hogyan is vallhattam volna be épp annak az érzékemnek gyarlóságát, amelynek énbennem tökéletesebbnek kellene lennie, mint másokban, amely egykor valóban olyan tökéletes is volt, mint csak keveseké pályatársaim közül... Balsorsom kétszeresen fájdalmas, mert félreismernek miatta.

Így kell élnem, mint a száműzötteknek... Kevés híja volt, hogy nem magam vetettem véget életemnek... Csak a művészet tartott vissza ettől egyedül. Így éreztem, lehetetlen itt hagynom e világot, mielőtt létrehoztam volna, amire hivatásom képesít ... Istenem, te belelátsz a szívembe, te ismersz, te tudod, hogy emberszeretet és jóság lakozik bennem... Aki boldogtalan, vigasztalódjék azzal, hogy bennem osztályosára talál, társára, aki minden természeti akadály ellenére mégis minden tőle telhetőt megtett, hogy az igazi művészek és igaz emberek sorába emelkedjék..."

Eljutott tehát a kétségbeesés, a halál szakadékáig, de az élet szeretete erősebb volt benne. A végrendelettel egyidőben készülő művei már a diadalmas életerőt hirdették. Fülbaja sem rosszabbodott hamarosan. Még 2O évig dirigált, 12 évig zongorázott. Csak élete utolsó évtizedében öltött süketsége végzetes arányokat.

A francia forradalmat követő, háborús, forradalmi hullámok megbolygatták a bécsi élet megszokott rendjét is. Beethoven sokat és szenvedélyesen politizált. Lelkesedett a köztársaságért, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért. 18O9-ben Jerome Bonaparte vesztfáliai király meghívta udvarába Kastelba karnagynak, magas fizetéssel Már-már elfogadta, de Bécs arisztokratái 4.OOO,-Ft évjáradékot ajánlanak fel neki, ha Bécsben marad. A kötelezvényt aláírta, azonban később egyre nehezebben, sokszor csak lassú és kínos pörösködés után kapta meg az ígért pénzösszegeket.

Az 181O-es évek elején megismerkedett Mälzel mechanikussal, aki ezidőtájt zeneautomaták készítésével foglalkozott. Rábeszélte a szerzőt, írjon az ő automata-zenekara számára divatos csatamuzsikát. A vittoriai ütközet hírére Beethoven megírta a "Csataszimfónia" c. művét, amelyben Mälzel automatáin kívül igazi zenekar is szerepel, főleg rézfúvóshangszerek. A bemutatónak hatalmas sikere volt, Beethoven egy csapásra Bécs életének középpontja, a nap hőse, a nemzet büszkesége lett. A bécsi kongresszus alkalmából ünnepi kantátát írt, császárok és királyok tapsoltak neki. Bécs városától díszoklevelet kapott, mindenütt dicsőség övezte, a kor festői, rajzolói zord homlokkal, fenségesen ábrázolják.

sír1811-ben találkozott Goethevel Teplitzben. (Erről híressé vált egy anekdota, "Fejedelmi séta" címmel, mely arról szól, hogy míg Goethe kitér a szembejövő hercegek elől, Beethoven összefont karral keresztülmegy soraikon és fogadja barátságos köszöntésüket.) Ezt a történetet a mai kritika késégbe vonta, tény azonban, hogy e két nagy ember egyénisége igen különbözött egymástól.

Az 182O-as évek felé betegsége egyre jobban erősödött, süketsége egyre bizalmatlanabbá tette környezetével szemben. Szinte évenként költözött új lakásba, cselédei, házvezetői csak rövid ideig bírták ki mellette. Elhanyagolt, nyomorúságos körülmények között élt és alkotott. Külseje is elvadult, egyszer gyanús viselkedése miatt a csendőrök be is csukták egy éjszakára. Mégis, rossz híre ellenére sokan keresték fel, mert Bécs nevezetességei közé tartozott. Kicsinyes, fukar, bogaras, elvadult különc, környezetének kínzója - ugyanakkor jó és melegszívű, ragaszkodó és hűséges. Ezekben a legzüllöttebb éveiben szerette legjobban a vidám társaságot, a búfelejtő poharazást. Nyilvános szereplései véget értek.

1822-ben, a Fidelio felújítása idején már semmit sem hall, ami körülötte történik, a főpróba botrányba fulladt, s Beethovent ez nagyon megviselte.
1824-ben, a IX. szimfónia bemutatásán még ugyan részt vett az irányításban, de már annyira süket volt, hogy észre sem vette a tomboló közönség ünneplését. 1827. márc. 26-án, hosszas szenvedés után halt meg. A halálát okozó betegség - a mai megállapítás szerint - májzsugorodás lehetett, amelyet tüdőgyulladás súlyosbított. Temetése napján bezártak az iskolák, az  üzletek. 2O OOO ember kísérte utolsó útjára.

2014. május 14., szerda

Barney Isaacs Jr. and his Hawaiian Islanders & Pua Almeida and his Hawaiian All Stars - Aloha From Hawaii ( Polydor ) Digital restored, noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio 2014th.

01 On A Tropic Night
02 Hilo March      
03 Red Sails In The Sunset
04 Maui Chimes     
05 To You Sweetheart, Aloha
06 Keep Your Eyes On The Hands
07 Aloha Oe        
08 Lovely Hula Hands
09 Blue Hawaii     
10 Malihini Mele   
11 Beyond The Reef 
12 Little Brown Gal
13 Moon Of Manakoora
14 Sweet Leilani   

2014. május 8., csütörtök

Claudius Alzner - Cocktail International - Digital restored, noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio 2014th.


01 - Dinah-Liebling Mein Herz
02 - La Paloma-Roter Mohn-Unter Der Roten Laterne von St
03 - Delicado-Rumba Tambah-Tico Tico
04 - Auf Dem Dach Der Welt-Schlaf' Mein Liebling
05 - Strangers In The Night-Monday Monday-The Sun Ain't Gonna
06 - Es Wird In Hunderd Jahren-Schade Dass Liebe Ein Märchen Ist-Darf Ich Um
07 - Kann Denn Liebe Sünde Sein-Für Eine Nacht Voller-Eine Insel Aus Tr
08 - Davon Geht Die...-In Paris Sind Die Mädel-Zwei Herzen In Drieviertel Takt
09 - O Mia Bela Napoli-Bei Zärtlicher Musik-Der Wind Hat Mir             
10 - Verliebt(Bewitched)-Wenn Du In Meinen Träumen Bei Mir Bist 

2014. május 5., hétfő

Komár László - A játékos Lp 1982. Digital transfer, restored and noise cleaning, at Audio Design Studio 2014th.


A1 Szép Kriszta
Faragó István*, Komár László

A2 Csodálatos Férfiak
Komár Katalin, Nagy Tibor (2)

A3 Te Voltál Nekem
Frenreisz Károly, Komár László

A4 Öreg Jack
Frenreisz Károly, Komár László

A5 A Telefon
Faragó István*, Komár Katalin

A6  Világsztár
Juhász Sándor, Nagy Tibor (2)

B1A Játékos
Presser Gábor*, Juhász Sándor, Komár László

B2 A Billiárd
Faragó István*, Juhász Sándor, Komár László

B3 Átkozott Szerelem
Komár Katalin, Nagy Tibor (2)

B4 Ha Eljönnek A Tornacipős Fiúk
Tardos Péter*

B5 A Harmincadik Év Küszöbén
Molnár György*, Juhász Sándor, Komár László

B6 Kifestem A Szobádat
Molnár György*, Juhász Sándor, Komár László

(P) 1982.Pepita ( Omega Records Hungary )

2014. május 3., szombat

Albert Renaldi - Ambiance Hawaienne LP Digital restored, noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio 2014


01 Chant Des Iles (Song Of The Islands)
02 La Vie En Rose
03 Rags To Riches
04 Whispering
05 J'attendrai
06 Wabash Blues
07 You Are My Sunshine
08 Sentimental Journey
09 Roses Of Picardy
10 Hawaiian War Chant

2014. május 2., péntek

Geof Love and His Orchestra - Tangos with Love LP Digital transfer, noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio


Geoff Love - and His Orchestra - 01 - Temptations
Geoff Love - and His Orchestra - 02 - La Cumparsita
Geoff Love - and His Orchestra - 03 - Blue Tango
Geoff Love - and His Orchestra - 04 - Spider Of The Night
Geoff Love - and His Orchestra - 05 - Spanis Eyes
Geoff Love - and His Orchestra - 06 - Serenata
Geoff Love - and His Orchestra - 07 - La Paloma
Geoff Love - and His Orchestra - 08 - Jealousy
Geoff Love - and His Orchestra - 09 - Adios Muchachos
Geoff Love - and His Orchestra - 10 - Softly As In A Morning Sunrise
Geoff Love - and His Orchestra - 11 - La Rosa Negra
Geoff Love - and His Orchestra - 12 - Ecsrasy

Táncoljunk Tangót! ( Let's Dance Tango! ) LP 1981 Pepita - Digital transfer, noise cleaning and remastered, at Audio Design Studio 2014th.

pass (Studio)


1. Jalousie (Gade)
2. Blue Tango (Leroy Anderson)
3. San Fernando (P. Codevilla)
4. Violetta (Klose)
5. El Choclo (Villoldo)
6. Olé guapa (Malando)
7. Blauer Hímmel (Joe Rixner)

1. La Paloma (Yradier)
2. Chitarra romana (Lazzaro)
3. La Cumparsita (Matos)
4. Noche de Plegaria (Memcom)
5. Granada (Lara)
6. Un giorno ti diro (Kramer)
7. Tango bolero (Liossas)

Vezényel: Bágya András

A lemez sztereó és mono hangszedovel is lejátszható.
The record can be played with a stereo or mono cartridge.