2016. március 3., csütörtök

Coleman Hawkins - Sirius 1966

Download DATA

01     02   

Coleman Hawkins - Sirius (1966)

01. The Man I Love
02. Don't Blame Me
03. Just A Gigolo
04. The One I Love
05. Time on My Hands  
06. Sweet and Lovely
07. Exactly Like You
08. Street of Dreams
09. Sugar


Coleman Hawkins was the first important tenor saxophonist and he remains one of the greatest of all time. A consistently modern improviser whose knowledge of chords and harmonies was encyclopedic, Hawkins had a 40-year prime (1925-1965) during which he could hold his own with any competitor. 

Coleman Hawkins started piano lessons when he was five, switched to cello at age seven, and two years later began on tenor. At a time when the saxophone was considered a novelty instrument, used in vaudeville and as a poor substitute for the trombone in marching bands, Hawkins sought to develop his own sound. A professional when he was 12, Hawkins was playing in a Kansas City theater pit band in 1921, when Mamie Smith hired him to play with her Jazz Hounds. Hawkins was with the blues singer until June 1923, making many records in a background role and he was occasionally heard on instrumentals. After leaving Smith, he freelanced around New York, played briefly with Wilbur Sweatman, and in August 1923 made his first recordings with Fletcher Henderson. When Henderson formed a permanent orchestra in January 1924, Hawkins was his star tenor. 

Although (due largely to lack of competition) Coleman Hawkins was the top tenor in jazz in 1924, his staccato runs and use of slap-tonguing sound quite dated today. However, after Louis Armstrong joined Henderson later in the year, Hawkins learned from the cornetist's relaxed legato style and advanced quickly. By 1925, Hawkins was truly a major soloist, and the following year his solo on "Stampede" became influential. Hawk (who doubled in early years on clarinet and bass sax) would be with Fletcher Henderson's Orchestra up to 1934, and during this time he was the obvious pacesetter among tenors; Bud Freeman was about the only tenor who did not sound like a close relative of the hard-toned Hawkins. In addition to his solos with Henderson, Hawkins backed some blues singers, recorded with McKinney's Cotton Pickers, and, with Red McKenzie in 1929, he cut his first classic ballad statement on "One Hour." 

By 1934, Coleman Hawkins had tired of the struggling Fletcher Henderson Orchestra and he moved to Europe, spending five years (1934-1939) overseas. He played at first with Jack Hylton's Orchestra in England, and then freelanced throughout the continent. His most famous recording from this period was a 1937 date with Benny Carter, Alix Combille, Andre Ekyan, Django Reinhardt, and Stephane Grappelli that resulted in classic renditions of "Crazy Rhythm" and "Honeysuckle Rose." With World War II coming close, Hawkins returned to the U.S. in 1939. Although Lester Young had emerged with a totally new style on tenor, Hawkins showed that he was still a dominant force by winning a few heated jam sessions. His recording of "Body and Soul" that year became his most famous record. In 1940, he led a big band that failed to catch on, so Hawkins broke it up and became a fixture on 52nd Street. Some of his finest recordings were cut during the first half of the 1940s, including a stunning quartet version of "The Man I Love." Although he was already a 20-year veteran, Hawkins encouraged the younger bop-oriented musicians and did not need to adjust his harmonically advanced style in order to play with them. He used Thelonious Monk in his 1944 quartet; led the first official bop record session (which included Dizzy Gillespie and Don Byas); had Oscar Pettiford, Miles Davis, and Max Roach as sidemen early in their careers; toured in California with a sextet featuring Howard McGhee; and in 1946, utilized J.J. Johnson and Fats Navarro on record dates. Hawkins toured with Jazz at the Philharmonic several times during 1946-1950, visited Europe on a few occasions, and in 1948 recorded the first unaccompanied saxophone solo, "Picasso." 

By the early '50s, the Lester Young-influenced Four Brothers sound had become a much greater influence on young tenors than Hawkins' style, and he was considered by some to be out of fashion. However, Hawkins kept on working and occasionally recording, and by the mid-'50s was experiencing a renaissance. The up-and-coming Sonny Rollins considered Hawkins his main influence, Hawk started teaming up regularly with Roy Eldridge in an exciting quintet (their appearance at the 1957 Newport Jazz Festival was notable), and he proved to still be in his prime. Coleman Hawkins appeared in a wide variety of settings, from Red Allen's heated Dixieland band at the Metropole and leading a bop date featuring Idrees Sulieman and J.J. Johnson, to guest appearances on records that included Thelonious Monk, John Coltrane, and (in the early '60s) Max Roach and Eric Dolphy. During the first half of the 1960s, Coleman Hawkins had an opportunity to record with Duke Ellington, collaborated on one somewhat eccentric session with Sonny Rollins, and even did a bossa nova album. By 1965, Hawkins was even showing the influence of John Coltrane in his explorative flights and seemed ageless. 

Unfortunately, 1965 was Coleman Hawkins' last good year. Whether it was senility or frustration, Hawkins began to lose interest in life. He practically quit eating, increased his drinking, and quickly wasted away. Other than a surprisingly effective appearance with Jazz at the Philharmonic in early 1969, very little of Hawkins' work during his final three and a half years (a period during which he largely stopped recording) is up to the level one would expect from the great master. However, there are dozens of superb Coleman Hawkins recordings currently available and, as Eddie Jefferson said in his vocalese version of "Body and Soul," "he was the king of the saxophone." 

(By Scott Yanow from allmusic.com) 

2016. március 1., kedd

Edvard Grieg - Peer Gynt (Melodia) Made In USSR Digital transfer noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio 2016

Download Data     01    02    03    04   

Edvard Grieg - Peer Gynt (Melodia) Made In USSR

Peer Gynt Two suites from music to H. Ibsen's drama

Suite No.1. Op. 46  I.  II.  III. IV.

01 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Morning, Romantical Serenade
02 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Deat of Aase
03 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Anita's Dance
04 - Edvard Grieg  Peer Gynt - In The Hall of The Mountain King

Suite No.2. Op. 55  I.  II.  III. IV.

05 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Abduction and Ingrid's Lament
06 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Arab Dance
07 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Peer Gynt's Home Coming
08 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Solveig's Song

Lyric Suite. Op. 54.

09 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Sheperd Boy
10 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Norwegian Peasant March
11 - Edvard Grieg  Peer Gynt - Nocturne
12 - Edvard Grieg  Peer Gynt - March of The Dwarfs

Moscow Radio Large Symphonyc Orchestra
Conductor G.Rozhdstvensky

  • Peer Gynt I. szvit (Op. 46.)
    • 1. Reggeli hangulat (Allegretto pastorale)
    • 2. Aase halála (Andante doloroso)
    • 3. Anitra tánca (Tempo di Mazurka)
    • 4. A hegyi király csarnokában (Alla marcia e molto marcato)
  • Peer Gynt II. szvit (Op. 55.)
    • 1. Menyasszonyrablás (Allegro furioso) Ingrid panasza (Andante doloroso)
    • 2. Arab tánc (Allegretto vivace)
    • 3. Peer Gynt hazatérése (Allegro molto agitato)
    • 4. Solvejg dala (Andante)

Edvard Hagerup Grieg (Bergen1843június 15. – Bergen, 1907szeptember 4.) norvég zeneszerző és zongoraművész.


Apja, Alexander Grieg gazdag, skót származású kereskedő. Anyja, Gesine Judith Hagerup zenész és költő egy jónevű bergeni családból. Hatéves korában anyjától tanult zongorázni; ahogy előbbre haladt tanulmányaiban, MozartBeethovenWeber és Chopin műveket tanult. Már ekkor szeretett órákon át kísérletezni a zongorával.


Grieg nem szerette az intézményes életet, az iskolába kerülve lázadozott és több szökési kísérlete volt. Az iskolában persze gúnyolták szeszélyessége és zenei próbálkozásai miatt. De 15. születésnapján fordulat következett. A Grieg családot meglátogatta Ole Bull, az "északPaganinije", Norvégia büszkesége. Edvard játéka nagyon megtetszett Bullnak, így erősködött, hogy legyen a fiúból zenész. Így szüleit meggyőzve a következő októberben Lipcsébe ment tanulni. Grieg később így nyilatkozik lipcsei tanulóéveiről: "olyan bután hagytam el az iskolát, ahogy oda beléptem." Első lipcsei tanára, Louis Plaidy volt, aki a fiatal romantikussal zongoragyakorlatokat végeztetett. Olyan zeneszerzőktől, mit Muzio ClementiFriedrich Kuhlau és Czerny, akiket Grieg szívből utált. Tanult még Moschelesnél is, (aki Mendelssohn közeli barátja volt), de ő is Chopin helyett Mozartot tanított. Carl Reinecke volt a zeneszerzéstanára, vonósnégyes és szimfonikus zenének az írását követelte, megelőző gyakorlat nélkül. Moritz Hauptmann, egyik zongoratanára "kiemelkedő zongoristának", "legjobb tanulómnak" nevezte Grieget.

A fiatal zeneszerző

1862-ben befejezve a lipcsei tanulmányokat, Grieg hazatért. Koncertet adott Bergenben, előadta Moscheles etűdjeit, egy Beethoven-szonátát ésNégy zongoradarabjából (op. 1) hármat. Grieg Koppenhágába utazott, ami az akkori norvég kulturális élet központja volt. Itt ismerkedett meg elismert skandináv zeneszerzőkkel, mint Niels Gade és J. P. E. Hartmann. Hartmann hatására érdeklődni kezdett az északi legendák iránt. Itt találkozott unokatestvérével, a szintén bergeni születésű Nina Hageruppal. Rögtön egymásba szerettek, 1864 júliusában eljegyezték egymást. Eljegyzési ajándékul született Hans Christian Andersen Szeretlek téged versére írt lírai dala.
Új barátja Rikard Nordraak magával ragadta Grieget. Együtt lelkesedtek minden iránt, ami norvég, a sagák, a hegyek, a fjordok, a falusi emberek iránt. Ennek a lelkesedésnek a gyümölcse az Euterpe társaság, amelyet Nordaakkal és más zeneszerzőkkel hoztak létre a skandináv zene felkarolására.
Grieg számára küldetése világos lett, zenéjében kifejezésre akarta juttatni Norvégia szellemét, de még sokáig utazott Európában. A kulturális élet számos vezetőjével találkozott, köztük Liszttelés Ibsennel. Olaszországi útja során érte Nordaak halálhíre. Barátja tiszteletére belefogott Gyászinduló Rikard Nordraak emlékére című művébe.

Visszatérés Norvégiába

Eilif Peterssen portréja
Visszatérve Norvégiába, Christianiában telepedett le. Nehezen talált munkát. 1866október 15-én megszervezett egy történelmi eseménynek számító hangversenyt (ekkor Norvégia Svédországhoz tartozott), ahol csak norvég zene szerepelt: Nordaak néhány dala, Grieg néhány zongoradarabja és első hegedűszonátája. A hangverseny nagy sikert aratott, Grieg a "norvég zene új csillaga" lett.
1867 januárjában megindította a norvég zeneakadémiát és a Filharmóniai Társaság zenekarának vezetője lett.
1867 júniusában Grieg és Nina Hagerup összeházasodtak, a nyarat Dániában töltötték, ahol Grieg megkomponálta az a-moll zongoraversenyt, mely a norvég romantika jelképévé vált. Tavasszal megszületett első gyermekük; Alexandra, (1868április 10-én).
1868 végén levelet kapott Liszt Ferenctől, amelyben Liszt méltatta hegedűszonátáját, továbbá meghívta Weimarba. Grieg, sajnos azonnal nem tudott elmenni Weimarba, mert Dániában és Norvégiában már kitűzték új művének premierjét, azután családjával együtt Landásban nyaralt. Landásban Grieg rábukkant egy népzenei könyvre, Ludvig Mathias LindemanHegyi dallamok, régi és új, amelynek hatása további pályájára szempontjából igen jelentős volt.
1870 februárjában Rómában találkozott Liszttel. Liszt az a-moll zongoraverseny bravúros leblattolása után megindultan biztatta a zeneszerzőt további komponálásra.

Peer Gynt és sikerei

1874-ben Henrik Ibsen levelében felkérte a Peer Gynt című dráma megzenésítésére. Grieg nagy kihívásnak tekintette a művet, nehezen szánta rá magát. Végül 1876 januárjában elkészült a 22 tételes partitúra.
1877 nyarán családjával Hardanger vidékére utaztak, Lofthusba, ahol barátaik vendégházában laktak. Grieg maga egy fjord menti magányos kunyhóban lakott, ahol a vidéki béke és csend ösztönzőleg hatott alkotókedvére. Itt komponált egy év leforgása alatt egy vonósnégyestHegyi szolga című (két kürtre, vonósokra és baritonhangra írt) művét, továbbá korálzenét.
A következő években sikerei megsokasodtak, a Hegyi szolga premierjén maga a király is megjelent. Nagy népszerűségének köszönhetően, sokat turnézott külföldön: WeimarDrezdaLipcse,MeiningenBreslauKölnKarlsruheFrankfurt am MainArnhemHágaRotterdamAmszterdamPrágaVarsóPárizs.
A Bergen melletti, Troldhaugenen (Trollok dombja) építette fel házát, ahol 1885-től élete utolsó évéig lakott. 1885 után a legkülönbözőbb elismeréseket kapta: oxfordi és cambridge-i egyetem zenei díszdoktora, az Institut de France tagja, Orange-Nassau rend lovagja.
1898-ban ő szervezte meg a Bergenben rendezett norvég zene fesztiválját. Grieg pályája csúcsának tekintette a fesztivált, igazi norvég zeneszerzőnek érezte magát.

Utolsó évei

Grieg nyughelye a sziklafalban, Troldhaugen közelében (Norvégia)
1906-ban megírta a Fire salmer (Négy zsoltár) című művét, amely az utolsó olyan mű volt, amely a norvég népzenéből táplálkozott. Egészsége hanyatlani kezdett, a Troldhaugenről el kellett költöznie egy kristianiai szállodába. 1907 nyarán Leedsbe hívták egy fesztiválra. Utazás közben szívrohamot kapott, bevitték egy bergeni kórházba. Másnap reggel, álmában halt meg.
Ravatalánál több ezren búcsúztak, köztük külföldi méltóságok és a zenei világ képviselői. A hamvait tartalmazó urnát a Troldhaugen fjordjára néző sziklában helyezték végső nyugalomra. Nem véstek rá sírfeliratot.

    Forras: Wikipedia