2008. június 15., vasárnap

Cik-Cakk Company - Erre gondoltunk MC 1997 Digital transferred, noise cleaning and mixed, at Audio Design Studio home sound recording studio



Download_DATA

01 - Napszemüveg
02 - Nem kell más
03 - Sztriptíz
04 - Házmester
05 - Hé, fiúk
06 - Sűrű vagyok
07 - Szemelvények
08 - Farkasok és Piroskák
09 - Szőke kábulat
10 - Kopj le rólam
11 - A legjobb nekem

Zenekari tagok

Szológitár Varga János
Basszusgitár Gidófalvy Attila
Dob Donászy Tibor

Ez az album sajnos csak kazettán került a polcora, igy tehát most ennek az átiratátt tettem fel mivel, sehol nem lelhető fel egyetlen egy normális minőségben hallgatható verzió sem erről a kiadványról.

Szemelvények a Magyar Zenész oladaláról

- Engem is meglepett, hogy ilyen sokan voltak kíváncsiak a koncertre - mondja az egykor az East együttessel ismertté vált gitáros, Varga János, aki ma a Hobo Blues Band és a Cik-Cakk Company tagja. - Nem hiszem, hogy ez pusztán a személyemnek szólt volna, bár biztosan vannak, akik jó szívvel emlékeznek az East-re, illetve az utóbbi két évben Hobóval hétről-hétre sok ember előtt játszunk, tehát képben vagyok, tudják, hogy nem halt meg a fazon, még gitározgat... De úgy gondolom, a telt ház leginkább annak köszönhető, hogy ennyi embert feltétlenül érdekel a progresszív rockzene Budapesten, s ez remek dolog.
- A koncerten a Periferic Records megjelentette, The Wings of Revelation I. című albumod dalait játszottad el. Honnan jött a lemezkészítés ötlete?
- A kiadó vezetője, Böszörményi Gergely az East BS-bulija óta noszogat, hogy készítsek szólóanyagot. Méghozzá az East első, még instrumentális korszakában keletkezett ötletek alapján. Annak idején öt éven át zenéltünk úgy, hogy hiába adtunk évi nyolcvan-száz bulit, nem lehetett lemezünk. A régi témák eltűntek volna, ha nem jön ez az ajánlat.
- Eszerint mégsem szólóalbumról van szó, East-számok szerepelnek rajta?
- A zene hetven százalékban új, s az egykori témák is az enyémek. Ráadásul egészen másképp jelennek meg ezekben a dalokban, mint az East számaiban. Tavaly tavasszal ültem le, elővettem néhány régi motívumot, s köréjük hangszereltem. Csak egy-egy dallam maradt meg, új közegbe kerülve. Szükség volt a régi témákra, már csak üzleti megfontolásból is, mert Gergely bízott abban, hogy sok, egykori East-rajongó így kíváncsi lesz erre a lemezre is. Akár külföldiek is, mert érdekes módon a világon sokfelé a Solarist és az East-et a mai napig a neves progresszív bandák között tartják számon. Az albumot húsz országba küldte szét a kiadó; egyébként ezért szerepelek János Vargaként a borítón, tehát nem valamiféle nagyzási hóbort miatt írtam így a nevemet.
- Társad a felvételen István Király és Zoltán Lengyel volt, ha maradunk ennél az írásmódnál.
- Nyár közepére készült el az anyag, a felvételre októberben került sor. Addig itthon, komputer segítségével majdnem mindennel elkészültem, beleértve a gitárok felvételét is. A Zafír Stúdióba, Folk Ivánhoz az élő dob és a billentyűszólók rögzítése miatt mentünk. Az az első pillanattól egyértelmű volt, hogy régi East-es társam, Király István lesz a dobos. Billentyűsnek az After Crying tagját, Lengyel Zolit Böszörményi ajánlotta.
- A koncerten a Varga János Project Háry Péterrel bővült, aki Chapman sticken játszott.
- A hangszert úgy húsz éve hallottam először, a King Crimsonban Tony Levin használta. Elájultam attól, ahogyan szólt. Nekem a basszusgitár valahogyan nem eléggé mély tónusú hangszer, a lemezen és az első koncerten is inkább szintivel helyettesítettük. A mostani buli előtt két héttel jutott az eszembe, hogy Magyarországon is létezik olyan muzsikus, aki sticken játszik. Rémlett, hogy a tévében Ákos koncertjén láttam valakit. Ismerőseim meg tudták mondani a nevét, s azt, hogy kecskeméti. Ennyi információ elég is volt, a tudakozón keresztül végül eljutottam Péterhez. Sajnos csak kétszer tudtunk együtt próbálni, de szerintem így is sokat dobott a dalokon. Ezt a basszushangot, ezt a fajta basszusozást vágytam; most csak azt sajnálom, de nagyon, hogy a felvétel előtt nem jutott az eszembe a stick. Remélem, Péterrel hosszabb távon tudunk együttműködni, s a következő lemezen az ő játéka is hallható lesz.
- Tehát maga a Project is létezne még jó ideig. Nem zavarja ez a másik két bandát?
- Nem hiszem, hogy gond lenne az egyeztetéssel. A Cik-Cakk öt éve működik Gidófalvy Attilával és Donászy Tiborral, sokat játszunk mindenfelé az országban, például motorostalálkozókon. Valamint kéthetente a Feneketlen-tó melletti Rolling Rockban lépünk fel. A közönség szereti a zenénket, ezt a ZZ Top-os világot. Saját erőből már kazettát is csináltunk, ... erre gondoltunk! címmel. Merthogy kiadó nemigen érdeklődik irántunk. A Hobo Blues Band-nek immár két éve vagyok tagja. Élmény minden koncert, akár kis klubban, akár a PeCsában vagy a Szigeten kerül sor rá, olyan elereszkedéseink, improvizációs elmerüléseink vannak Hárs Viktorral és Pribil Gyurival. A Csavargók tízparancsolata és a Gyöngy a sárban is velem készült, dalaim is szerepelnek mindkét lemezen. Illetve az előbbin nem is igazán dalok, Földes Laci prózája alá írtam zenéket. Szabadjára engedett fantáziával. Nem csak rythm and blues, hanem amerikai utazós zene vagy modern rock is megszólalhatott. Nagyon élveztem, hogy bármilyen zenét hozzátehettem a szöveghez.
- Ami, ha belegondolok, olyan gyakran nem esik meg veled mostanában. A HBB és a Cik-Cakk stílusa is kötött, ráadásul még a nevedet viselő project sem térhetett el igazán az East irányvonalától. A következő szólóalbumodon, ha bármit csinálhatnál, milyen zene szerepelne?
- Biztosan más lesz, mint az első, már csak azért is, mert időközben beesett a stick. Már vannak elképzeléseim. Keményebb zenét szeretnék csinálni, de nem a hard rock felé indulva. Nagyon szeretem a repetitív muzsikát, amit már az Art Reaktorban is alkalmaztunk; a stick jelenléte csak segíti, hogy ilyesféle elemek is jelen legyenek dalokban. Végső soron olyan zenét szeretnék letenni az asztalra ősszel a The Wings of Revelation II.-vel, hogy az emberek, azon túl, hogy tetszik nekik, arra is kíváncsiak legyenek, milyen lehetett az I. Honnan jutott ez az ember idáig - ez jusson az eszükbe. Tehát azért homlokegyenest mást nem akarok csinálni. De míg az első lemez a múltból táplálkozott, a másodikkal már hangzásban és harmóniavilágban is meg akarok felelni a kornak.
- Említetted az Art Reaktort. A Periferic Records nemrégiben kiadta egy régi anyagotokat. Ennyiben marad a dolog?
- Nem volt egyszerű a megjelentetés, mert az eredeti master felszívódott. Még annak idején bekerült a Rádióba, "zésítés" céljából, és sosem került vissza hozzánk. Nagy szerencse, hogy angol nyelvű változat is létezett, bár nem tudtuk, hogy hol van. Nálam, a fiókban évek óta hevert egy szalag; úgy gondoltam, azokat az effekteket és percussion alapokat tartalmazza, amelyek segítségével koncerteztünk. De nem: ez volt az angol master. Harminc perces koncertanyaggal kiegészítve jelent meg - azon a SOTE-bulin vendégként Oláh Ali is fellépett velünk.
Hogy újjáéled-e az Art Reaktor néhány koncert erejéig, azt egyelőre nem tudom. A zenekar nem csak a muzsikálásról szólt, fellépéseinken költészet, tánc és film is jelen volt. Hogy ma ezt újra megvalósítsuk Szurcsik Józseffel, Németh Gáborral és a többiekkel, ahhoz rengeteg pénz kellene.
- A lemezkészítésról beszélve elmondtad, hogy komputer segítségével jött létre az anyag nagy része. Mióta dolgozol géppel?
- Nagyon hosszú ideje. 1987-ben, az Art Reaktor idejében még négysávos magnót használtam, a rengeteg repetitív dolgot mind kézzel kellett feljátszani. De a következő évben már volt számítógépem. Akkoriban sok zenészkolléga tiltakozott a gépek használata ellen, de azóta már mindenki tudja, hogy miről van szó. A gép csak eszköz, én például egyszerűen magnóként használom a komputert. Aki azt mondja, ki lehet hagyni a dalírás folyamatából, az nem 2001-ben él.
- Azért akadnak még rockbandák, ahol például a gitáros elviszi a próbára a témát, s ott társaival együtt hozza létre a dalt.
- Komolyan? Még vannak, akik így kínlódnak?
- Ha ez kínlódás...
- Nekem az lenne. Legalábbis ma már, negyvenöt éves fejjel. No meg így, hogy több zenekarom is van. Jóval egyszerűbb a dolog akkor, ha itthon elkészítem a vázlatot, dobbal, basszussal, mindennel, s utána mutatom meg a társaimnak. Ami nem jelenti azt, hogy muszáj mondjuk Hárs Viktornak úgy basszusoznia, ahogyan én elképzeltem, ettől még hozzáteheti a saját ötleteit.
- Visszatérve a koncertedre, nem csak a közönség volt jelen szép számmal, hanem a szakma képviselői is. Kiváltképp gitárosok, Alapi Istvántól Felkai Miklóson át Závodi Jánosig. Szerinted miért kedvelhetik a játékodat?
- Ezt tőlük kellene megkérdezni. Egyébként én sosem tanultam gitározni, a Felkelő nap házán és néhány, hatvanas évekbeli dalon kívül soha senki nem mutatott nekem semmit. A rádió mellett ültem (még magnóm sem volt, az első sajátra már jócskán az East énekes korszakában tettem szert), hallgattam a zenéket, ez volt az iskolám. Nekem amúgy sosem a gitárosok játéka volt az érdekes. Ott volt például a lengyel SBB, ami megváltoztatta az életemet. Hiába játszott remekül a gitáros Apostolis Antymos, a dob és a billentyű jobban megfogott. Persze azért vannak kedvenceim saját hangszeremnél. Érdekes, hogy legalább annyira szeretem a kevés hanggal nagy hatást elérő David Gilmoure-t, mint John McLaughlint és Al Di Meolát. Ez a kettősség nyilván megjelenik a játékomban is. Mindent összevéve, nekem a gitározásban az a legfontosabb, hogy ritmusos legyen. Mindig a ritmusképletből kiindulva próbálom meg létrehozni a dallamot. Talán ez az, ami a leginkább jellemző rám.
- Azt mondod, a rádióhallgatás volt az iskolád. Magnó nélkül nehéz lehetett leszedni a dalokat.
- Azért időnként volt nálam magnó, kölcsönben. De sosem tanultam meg még kedvenceim dalait sem. Persze egyes figurákat megnéztem, mert érdekelt, hogyan gitározik Gilmour vagy McLaughlin. S csak az volt igazán fontos belőle, ami a lelkemet érintette meg. Tehát nem a technika izgatott. Például, amikor bejött a tapping, úgy gondoltam, ezzel foglalkozzon az utánam jövő generáció. Én a mai napig kipengetek minden hangot. Hendrixnek sem a játékát csodáltam, hanem azt tartottam zseniálisnak, amilyen témákat kitalált. Ettől nagyszerű a gitározás. Van egy darab szárazfád, néhány nylonhúrral - és irgalmatlan csodákat lehet vele művelni. Örülök, hogy ezt a hangszert választottam. Mostanában azon gondolkodom, hogy jó lenne akusztikus gitárlemezt is csinálni valamikor. Nem klasszikus lenne, nem is spanyol, nem is jazz - csak zene, ami gitárra íródott.


Nincsenek megjegyzések: