2012. július 18., szerda

Jon Lord Blues Project – Live (2011)


Jon Lord Blues Project – Live (2011) DATA

01    02

Tracklist:

01 – Back at the Chicken Shack
02 – Houchie Couchie Man
03 – Wishing Well
04 – It Never Rains But It Pours
05 – Fog On the Highway
06 – Lazy
07 – Walkin’ Blues
08 – Way Down in the Hole
09 – Houston (Scotland)
10 – Respect Yourself
11 – When a Blind Man Cries
12 – I’m a Man



Personel

Miller Anderson – guitar, vocal
Maggie Bell – vocal
Colin Hodgkinson – bass, vocal
Jon Lord – hammond organ
Zoot Money – keyboards, vocal
Pete York - drums



Az ősz hammondmester szabadidő-bandájának első kiadványa ez a koncertlemez, amit ez év május 14.-én rögzítettek a németországi Rottweillben rendezett jazzfesztiválon. A Jon Lord mellett játszó zenészek is jól ismertek, hiszen valamennyien kulcsszerepet játszottak a hatvanas évek brit rhythm and blues zenéjében. Ennek ellenére nem csak a rock aranykorából válogattak dalokat, hiszen például a nyolcvanas évekből itt figyel egy Tom Waits sláger, a Respect Yourself is. Nem hiányozhat a Muddy Waters-féle Hoochie Coochie Man, Robert Johnson is jelen van egy dal, a Walkin’ Blues erejéig, és tisztelegnek a kortársaik előtt is: a legendás Free-nóta, a Wishing Well szerintem kiválóan áll Maggie Bellnek, a Spencer-Davis-féle I’m a Man mellett a Gimme Some Lovin’ is a zenekar repertoárján van, ez azonban erre az élő albumra nem került rá.

Érdekes a felállás is, hiszen Lord mellett egy másik billentyűs, Zoot Money is serénykedik billentyűs parkján, de a hammond részeket száz százalékban az Öreg viszi, Money inkább a kíséretben vesz részt (jó, néhány rock and roll szólót elenged olykor), Miller Anderson mellett énekel is. Nem hiányozhat a Deep Purple sem a műsorból. Játsszák a Lazy-t és még egy bluest, a When a Blind Man Criest. Az előbbiben felerősítik az egyébként is jelenlevő jazzirányt, Maggie Bell a szöveget is megváltoztatja, ami egyébként bluesdaloknál nem szokatlan, különösen a tradicionális szerzeményeknél nem az. Szenzációs a zenekar ritmusszekciója: Pete York amellett, hogy óramű pontossággal halad, kiváló érzékkel keveri bele a jazzelemeket ütősjátékába. A basszusgitárt bal kézzel pengető Colin „Bomber” Hodgkinson hangszere pedig egyes dalokban önálló életre kel. Miller Anderson nem egy korszakos gitáros (énekhangja ismerős lehet Lord 98-as szólólemezéről, a ’Pictured Within’-ről), de megbízhatóan teszi oda a szólókat. (Jó, tudom, nekem Blackmore az isten - na nem a Blackmore’s Night-ban!)

Aki ott volt július elején Pakson, annak ismerős a buli - ugyanezt a repertoárt prezentálta a hatosfogat. Hiányolom a hanganyagból a koncert igazi hangulatát, egy kicsit több hangszerszólót (Pete York elképesztő dobszólója azért megvan), de ne legyünk telhetetlenek. Lord gondolt egyet, szólt a régi haveroknak és éltre keltették azt a zenét, amit még az Artwoodsban nyomott valamikor a hatvanas évek közepén, évekkel a Deep Purple létrejötte előtt. Nem azért jöttek össze, hogy megváltsák a világot, vagy ezzel a darabbal akarják magukat beírni a rock örökkévalóságába, hanem csak egy kis bluest akartak játszani.
Összegzés:

A bajom az, hogy túl steril az anyag, kevés az izgalom, nem tud magával ragadni, hiányzik a karcosság, a spontaneitás. Nincs meg a kocsmafeeling, ami a bluesnál annyira fontos. 2003-ban Lord készített egy másik bluesanyagot, amikor a Bob Daisley vezette ausztrál Hoochie-Coochie Mennel összejött, és a ’Live At The Basement’ szerintem sokkal jobban sikerült. Profi alkotás, de ez a hat ember ennél sokkal többre képes.  Lord és haverjai a kisujjukból kirázzák ezt a zenét, de a baj az, hogy többre nem is törekednek, bár igaz, nem sokan csinálják utánuk ezt sem.


Forrás: Hard Rock Magazin

1 megjegyzés:

paslooping írta...

Merci beaucoup pour l'album de ce fantastique musicien.
help:password please ?

Thanks

Pascal